Idén várható a Loka második nagylemeze

Zene

Igazából már a 2000 szeptemberében megjelent Xen Cuts válogatáson kijött My Life's In These Bottles című számból, illetve a Super Numeri által kevert The Enochian Wayből, majd a 2005 szeptemberében boltok polcaira került Meet Dadből lehetett sejteni, hogy itt valami nagyon eredetire számíthatunk a későbbiekben. Igazunk lett. A liverpooli Karl Webb és Mark Kyriacou duó, a Loka 2006 márciusában megjelentette első nagylemezét, a Mixmag magazin által egekig magasztalt Fire Shepherdset.

A Cinematic Orchestra nyomvonalán haladó, a Jason Swinscoe vezette banda muzsikáját egy kis Tortoise hatással (It's All Around You) megspékelő, olykor pedig még Miles Davistől is "lenyúló" banda az elmúlt két évet koncertezéssel töltötte. Tavaly nyáron Európa több városában felléptek, majd átruccantak Kanadába is, ahol játszottak a Guelph Jazz Fesztiválon. A turnézás miatt nem tudtak belekezdeni a második nagylemez rögzítésébe, de a Ninja Tune ígérete szerint idén végre jön az új album.

A duó időközben kiegészült hat zenésszel: Webb és Kyriacou mellett immár a Loka tagja a billentyűket ütögető Catherine Norman, a basszusgitárt pengető Tom Sumnall, a dobok mögött helyet foglaló Ged Hawksworth, az ütőhangszereken játszó James Pagella, a szaxofont és furulyát megszólaltató Ray Dickarty és Rory Gordziejko trombitás.

Az egyelőre cím nélküli második korong megjelenése az év végére várható.