Iggy Popp kicsi Donald Rumsfeldként szólal meg

Zene

Pár hónappal ezelőtt arról írtunk, hogy kedvenc előadóink egyike, David Bowie az Arthur és a villangók után ismét egy gyermekeknek szóló alkotásban vállal szerepet; SpongyaBob egyik karakterét szólaltatja meg. Hasonló feladatot vállalt nemrég egy másik énekes is. Iggy Pop a június 13-tól a Comedy Central csatornán látható Lil' Bush című rajzfilmsorozat egyik karakterét szólaltatja meg.

A Lil' Bush (Kicsi Bush), mely korábban az Amp'd mobilszolgáltatón keresztül volt elérhető 2006 szeptemberétől, az amerikai kormány több tagjának gyermekkori kalandjai körül bonyolódik, főszerepben természetesen George W. Bushsal, Lil' Cheney-vel azaz Dick Cheney alelnökkel, Lil' Condi-val (Condoleezza Rice, külügyminiszter) és az ellentmondást nem ismerő Lil' Rummy-val (Donald Rumsfeld), akinek Iggy Pop kölcsönzi a hangját.

A sorozat alkotója, Donick Cary, aki olyan alkotásokkal tette le a névjegyét, mint a Simpson család vagy a Just Shoot Me! című sitcom, korábban a nemrég távozott védelmi miniszter felkérésével is viccelődött, majd egy Iggy Pop lemez hallgatása közben megvilágosodott: miért is ne jöhetne szóba a zenész? - gondolta és a tettek mezejére lépett. Iggy megnézte a már leadott részeket, rábólintott és stúdióba vonult, persze pólóját otthonhagyva.

A Pitchfork beszámolója szerint Iggy mellett más neves előadók is szerepet vállaltak a rajzfilmsorozatban: Jeff Tweedy (Wilco) Istennek, Frank Black (Pixies) pedig az Ördögnek kölcsönzi a hangját, Dave Grohl, Flea és Anthony Kiedis pedig a Foo Fighters és a Red Hot Chili Peppers tagjait szólaltatják meg, azaz saját magukat.