Indul a verseny a nagyszínpados fellépésért

Zene

 
A Tegyél fel a nagyszínpadra! elnevezésű versenyben a hegyaljások, a FEZENesek és a SZINesek döntenek. A majdnem híres, de a legjobb bulikat adó haverzenekaroknak és azoknak a csapatoknak, amelyeket már játszik a rádió, de a nagyszínpadra még nem jutottak fel, egyaránt ott a helyük a Borsodi Hegyalja Fesztivál, a FEZEN és a SZIN közös versenyében, amelynek első, második és harmadik helyezettjének jutalma egyaránt egy-egy nagysznínpados fellépés. Azon a színpadon, amelyen többek közt Everlast, a Machine Head, a Kosheen, a Parov Stelar Band, az Irie Maffia és a Csík Zenekar is játszik.
Június 18-tól július 10-ig bárki, akinek már van zenekara, és kész dala, indulhat a versenyen. Aki tud olyan bandát, amelyiknek jól állna a nagyszínpad, annyira jó a zenéje, hogy feltétlenül ott a helye, riassza azonnal, műfaji korlát nincs. A számokra feltöltés után a verseny végéig lehet szavazni, tehát a bandák jó, ha már most gyakorolják, hogyan szólítsák meg a rajongókat, és persze hogyan juttassák el minél több emberhez a zenéjüket. Az élen végzőket nyáron várja a három fesztivál közönsége: a legtöbb voksot gyűjtő három produkciónak a Borsodi Hegyalja Fesztiválon, a Fehérvári Zenei Napokon vagy a Szegedi Ifjúsági Napokon lesz fix helye a nagyszínpadon. Nevezni és szavazni a Hegyalja Fesztivál, a FEZEN és a SZIN Facebook-oldalán lehet.