Ismét Hangfoglalás

Zene

Nyolcezer négyzetméteren több tízezer hangszert, köztük pengetőst, fúvóst, billentyűst és ütőst lehet kipróbálni az idén is a Hangfoglaláson. A Hangszeresek Országos Szövetsége (Hanosz) által szervezett rendezvényen a világ legmodernebb hang-, fény-, színpad- és stúdiótechnikája mutatkozik be, és mintegy kétszáz zenei eseményt bonyolítanak le.
   
A Hangfoglalás keretében ezúttal egy több mint 500 négyzetméteres területen egy historikus hangszereket bemutató tárlat is lesz, amelynek darabjait többnyire magángyűjtőktől szerezték be. A hangszermúzeum kronológiai sorrendben mutatja be a hangszerek készítését, fejlődését, és az elmúlt évtizedek zenéhez köthető újításait, vívmányait. A hangszerész műhelyben a fa megmunkálását lehet nyomon követni, a Vintage Gitárshow standján pedig a négy- és hathúros hangszerek egyedi darabjai lesznek láthatók, köztük egy felbecsülhetetlen értékű, 1962-es Fender Stratocaster gitár. A tárlatnak része több régi erősítő, orsós magnó, kétkazettás deck és diszkógömb is.
   
A hangszermúzeum mellett idén a Sceni-Tech Színháztechnikai Kiállítás is újdonság. Itt a színházdíszleteket, azok mozgatását mutatják be, lesznek függönyök, székek, lámpák, és minden, ami a színház világához tartozik. A három nap során zenei konferenciákat, szakmai beszélgetéseket, fórumokat is tartanak a szervezők.
   
 Kerekes Band

A kiállítások a Syma A csarnokban lesznek, a koncertek a C csarnokban felállított négy színpadon. Koncertezik többek között a Back II Black, a Zorall, a Kerekes Band, a Kiss Forever Band, Mujahid Zoltán, Dopeman, a Belmondo és a Neck Sprain.

   
Szombaton délután ad mini koncertet a Symában Alex de Grassi, aki az idei magyarországi Nemzetközi Akusztikusgitár Fesztivál sztárvendége. A Grammy-díjra is jelölt De Grassi a pengetési technikák változatos alkalmazásával zenekarszerű hangzást hozott létre. A virtuóz zenész, aki eddig tizenhat lemezt adott ki, szerdán workshopot tart a főváros I. kerületében (Stageshop), csütörtökön Szolnokon, pénteken pedig a Budapesti Fonóban lép fel.
   
A Hangfoglalás koncertjeit dedikálások, közönségtalálkozók egészítik ki. Valamennyi program ingyenesen látogatható.