Ismét Magyarországon koncertezik Bobby McFerrin

Zene

(MTI) - Bobby McFerrin nemrég megjelent új albumát, a VOCAbuLarieS-t bemutató turnéja márciusban az Egyesült Államokban kezdődött és a magyar fővárosban fejeződik be. A Syma csarnokban duettet énekel Szvorák Katalin népdal-, Kolonits Klára opera- és Szőke Nikoletta jazzénekessel, emellett Magyar Borival, a Besh o drom vokalistájával, valamint az etno-rockzenét játszó örmény zenekarból, a Deti Picassóból ismert Gaja Arutjunjan énekesnővel részleteket ad elő Bobble című a cappella operájából is.
 

Az énekes, dalszerző, karmester eddig háromszor járt Magyarországon, mindháromszor Budapesten: 2004-ben dupla koncertet adott (előbb a MÁV Szimfonikusokat vezényelte, majd énekelt), egy évre rá a cappella lépett fel, akárcsak 2007-ben.

 
A hangjával négy oktávot átívelő Bobby McFerrin lemezei eddig húszmillió példányban fogytak el. 1988-ban megjelent dala, a Don't Worry, Be Happy a XX. század egyik legnépszerűbb könnyűzenei felvétele, amely az a cappella (kizárólag vokális) dalok közül elsőként volt az amerikai Billboard-lista vezetője. A 60 éves énekes dolgozott már együtt többek között Chick Coreával, a londoni, a New York-i és a bécsi filharmonikusokkal, valamint Herbie Hancockkal is.
 
A tízszeres Grammy-díjas McFerrin nyolc év szünet után adta ki a lemezt. A hét vokális dalban összesen ötvenkét vokalista kísérte McFerrint, különböző műfajok - jazz, opera, performansz-művészet, régizene, kabaré, rock and roll - képviseletében. Közöttük volt a Grammy-díjas rhythm and blues énekes Lisa Fischer, Luciana Souza brazil jazzújító, Janis Siegel, a Manhattan Transfer énekegyüttes tagja, Rhiannon jazzénekes és a New York Voices együttes. A vokalistákat csak ütősök, szaxofon, fafúvósok és szintetizátor-programok egészítették ki az albumon.