Ismét összeáll az eredeti R.E.M.

Zene

Ha van olyan zenekar, melyre igaz az az állítás, hogy szinte mindent elért a rockzene világában, amit el lehetett, akkor az az R.E.M.-ra igaz. Az életművet mintegy megkoronázandó szeptember 16-án beiktatják a bandát a georgiai Musical Hall of Fame-be.

Mi mással is ünnepelhetné ezt az igen dicsőséges pillanatot a Michael Stipe vezette együttes, minthogy újra a dobok mögé invitálja - igaz, csak három szám erejéig - eredeti alapító dobosukat, Bill Berry-t, aki betegség miatt 1997-ben otthagyta a zenekart.

Berry távozása óta mindössze kétszer (a beiktató ünnepséggel együtt háromszor) lépett színpadra egykori zenésztársaival, például az R.E.M. gitártechnikusa, Dewitt Burton tavalyi esküvőjén. Akkor hét dallal kedveskedtek a díszes násznépnek: olyan klasszikussá érett nóták csendültek fel, mint a Sitting Still, a Radio Free Europe, vagy a Wolves, Lower.

A zenekar menedzsere, Bertis Downs a mostani ceremóniával kapcsolatban megemlítette az együttes honlapján, gondolkoznak rajta, hogy rögzítenének valamilyen zeneanyagot, amelyet aztán jótékonysági célból kiadnának

Az együttes tagjai egyébként tervezik, hogy még idén stúdióba vonulnak és belefognak egy úja album rögzítésébe, amely a 2004-es Around the Sun-t követné. Addig is, míg kijön az új anyag, élvezzük a szeptember 12-én megjelenő And I Feel Fine: Best of the I.R.S. Years: 1982-87 című CD/DVD csomagot, amelyben sok, korábban csak kalózkiadványokban terjedő dalt is megtalálhatunk.