Itt az új Britney kislemez

Zene

Mint azt a Port.hu júliusban összefoglalta, Britney Spears az utóbbi hónapokban magánéleti botrányaival szépen aláaknázta saját karrierjét, de még mielőtt rálépett volna a robbanószerkezetre, tett egy lépést hátrafelé. Az egykor szebb napokat látott énekesnő először májusban merengett el igazán azon, hogy amit tesz, nem vezethet semmi jóra. Összeszedte hát magát és több koncertet is adott Los Angelesben, majd Floridában. Következő lépésként táncórákat vett, júliusban pedig már videoklipet forgatott. Erről a The Sun azt írta, hogy Spears mélyen dekoltált, alul pedig igencsak rövid fekete ruhában és magas szárú bőrcsizmában látható, azaz leginkább egy prostituáltra emlékeztet.

A brit pletykalap szubjektív megjegyzését júliusban elengedtük a fülünk mellett. Mindazok, akik azt gondolták, hogy a The Sun ismét csak csámcsog a sztáron és valójában megszelídült kislányként fog visszatérni, nagyot tévedtek. Britney nemrég a netre kikerült kislemezének első sora maga az ékes bizonyíték erre: a Gimme More-ban az énekesnő "It?s Britney, bitch" felkiáltással "üdvözli" a rajongókat.

A Gimme More premierje múlt hét csütörtökön volt egy New York-i rádiócsatorna, a Z-100 honlapján. A dal produceri munkálatait az a Nate Hills végezte, aki korábban Justin Timberlake FutureSex/Love Sounds című lemezén is dolgozott. A végére pedig a jó hír: november 13-án jön az ötödik Britney album.