A brit The Sun információi szerint a meggyötört popcsillag a philadelphiai eseményt színesítheti, míg a londoni Capitol rádióban a Live 8 egyik szervezője, Harvey Goldsmith arról beszélt, hogy Michael Jackson esetleg felléphet a Hyde Parkban tartandó koncerten, persze csak akkor, ha egészégi állapota engedi.
Mint ismeretes ezen a héten zárult le a sztár elleni per, melyben mind a tíz vádpontban ártatlannak találták.
Eközben Bob Geldof bejelentette, hogy a londoni, philadelphiai, párizsi, római, berlini, valamint cornwall-i rendezvények mellé még három koncert helyszín csatlakozik, Johannesburg, Tokyo és Toronto.
Ahogy arról már korábban beszámoltunk Bob Geldofot, a Live 8 koncert szervezőjét a világban (és főképp Afrikában) uralkodó nyomor és elrettentő szociális helyzet elleni küzdelem inspirálta, hogy újból felélessze a 20 évvel ezelőtt Live Aid szellemiségét. Az 53 éves zenész összefogásra kívánja felszólítani az emberiséget, álma, hogy a világ megmozduljon, tegyen valamit a szükségben szenvedők érdekében. A koncert a szegénységre, az eladósodásra, a fejlődő országokra irányítja a figyelmet.