Jazz Fiesta csütörtökönként Balatongyörökön
(MTI) - A rendezvény egyik ötletadója, Varga Endre, aki maga is muzsikus, az MTI-nek elmondta: egy újságíró és egy vendéglátós barátjával közösen ötlötte ki, hogy a Balaton-partra vezető hangulatos környezetben olyan rendezvényt tartanak, ahol igényes, magas színvonalú szórakoztatást is biztosítanak. Az is céljuk volt, hogy a környékbeli, kiváló jazzmuzsikusok fellépési lehetőséget kapjanak. Az elmúlt pár év során egyre bővült a műfajhoz kapcsolódó előadások köre, így idén a nyár végéig már minden csütörtökön felhangzik a Györöki Jazz Fiesta éppen aktuális koncertje. Július 7-én, a nyitóestén Kollmann Gábor szaxofonos és Urbán Orsolya énekesnő látható-hallható, de a következő hetekben fellép még mások mellett Winand Gábor és Gyárfás István, több helyi formáció, majd a zárónapon egy osztrák együttes kínál kikapcsolódási lehetőséget.