JAZZTAVASZ 2005. május 16-23

Zene

 
A nyolcnapos fesztivál során az idősebb generációhoz tartozó Pege Aladár mellett a hazai kortárs improvizációs zene jól ismert fiatalabb alakjai is feltűnnek majd, köztük a zongorista Oláh Kálmán, aki a Kossuth-díjas bőgőssel együtt megjelent a tájékoztatón.
A fesztivál első öt napjának a Fesztivál Színház ad otthont, míg az utolsó három napon - alkalmanként - a külföldi sztárvendégekkel megtűzdelt hazai szólisták kompozíciói a Nemzeti Hangversenyteremben lesznek hallhatóak; valamennyi előadás este 8 órakor kezdődik.
Pege arcai... Pege arcai...
 
Retkes Attila, aki az ez alkalommal nagy példányszámban megjelentetett Fidelio klasszikus, jazz- és világzenei programmagazin különszámának felelős szerkesztője, a sajtótájékoztatón többek között hangsúlyozta: a szervezőknek nem az volt a szándéka, hogy egy-két világsztárt meghívjanak, hanem az, hogy a hazai jazz rajongóinak is otthont nyújtsanak a Művészetek Palotájában.
Balázs Elemér Group
 
A május 16 és 23 között megrendezésre kerülő rendezvénysorozatban sor kerül a Balázs Elemér Group lemezbemutató (Refracting Sounds - Fénytörő hangok) koncertjének vendégszólistája Dés László, a másnapi Róma-Budapest Jazzrandevú című estnek az olasz gitáros, Agostino di Giorgio lesz, aki az énekes Szőke Nikoletta, a zongorista Oláh Kálmán, a bőgős Barcza Horváth József és a dobos Mohay András közreműködése mellett játszik, immár sokadszor magyar zenészekkel.
Oláh Kálmán
 
Május 18-án Pege Aladár saját négytagú együttesével és két külföldi vendégzenésszel szerepel - sokműfajú produkciót előadva. Ígérete szerint a swing, a funky mellett - bőgőn szólózva - még Bach-szonáta előadása is szerepel a műsoron, nem is beszélve az improvizatív duó- és szólószámokról.
A szaxofonista Harald Neuwirth, a grazi iskola megteremtője, aki 1964 óta folyamatosan játszik Pege Aladárral, éppúgy játszik kettőst a világhírű bőgőssel, ahogy a fiatalabb korosztályhoz tartozó - szintén osztrák - Michael Erian, aki a kétszaxofonos produkcióba is beszáll majd Nagy Balázs mellé.
Tony Lakatos - Szakcsi Lakatos Béla
 
Egy nappal később a 30-as, 40-es évek könnyedebb jazz világát, a New Orleans-i eredetű muzsikát játszó Jazz Steps zenekar Finok Zoltán klarinétos vezetésével adja elő a Swing Around The Clock című produkcióját, amelyben a Bóbis László vezette Happy Hoppers táncegyüttesnek éppoly nagy szerepe lesz, amint a zenekarnak. A Magyar-Amerikai Jazzgála első része zárja a Fesztivál Színházban sorra kerülő produkciókat.

Május 20-án László Attila együttesének (Borbély Mihály - szaxofon, Oláh Kálmán - zongora, Lattmann Béla - basszusgitár, Szendőfi Péter - dob) vendégszólistája az amerikai vibrafonos, David Friedmann.
A szombati nap a Szakcsi Hungarian Gipsy Show című ősbemutatóé lesz. Minden bizonnyal a közelmúltban Kossuth-díjjal kitüntetett művész produkciójára sokan lesznek kíváncsiak, hiszen Szakcsi Lakatos triója 2004-ben a Budapest Music Center Rcords gondozásában Na Dara! címmel jelentette meg azt a CD-t, amely mintegy előzménye a mostani ősbemutatónak. A jazz és az autentikus cigány népzene elemeit egyedien ötvöző Szakcsi Lakatos Béla triója (Orbán György - bőgő, Pecek Lakatos András - dob) kiegészül különböző táncosokkal és énekesekkel (Farkas Ilona, Rostás Mónika, Szalóki Ági, id. Kovács Antal "Gojma", ifj. Kovács Antal "Anti"), valamint a hegedűs Lantos Zoltánnal és az ütőhangszereken játszó Horváth Kornéllal.

Pege arcai... Pege arcai...
 
A hazai mezőny egyik legismertebb énekes, Horváth Charlie vasárnap nem legismertebb számait énekli, hanem Charlie Jazz című produkcióját hozza, kísér László Attila - gitár, Halász János - zongora, Egri János - bőgő, Csiszár Péter - szaxofon, Schreck Ferenc - harsona, Fekete-Kovács Kornél - trombita, Borlai Gergő - dob.
A fesztivál a Magyar-amerikai jazzgála II. részével záródik 23-án hétfőn. Ekkor Oláh Kálmán mellett két tengerentúli zenész - Ron McClure - bőgő, Adam Nussbaum - dob - adja a ritmusszekciót, míg a vendégszólista a Frankfurtban élő szaxofonos, Tony Lakatos lesz.

Pege arcai - fotó: Bálint F Gyula