S A jegybevételek alapján korai leírni a hollywoodi akcióveteránokat

Zene

(MTI) - A vasárnapi előzetes összegzés szerint 35 millió dollárért váltottak jegyet a nézők a Stallonén kívül Jet Lit, Jason Stathamet, Mickey Rourke-ot, Dolph Lundgrent, valamint - rövid kameoszerepek erejéig az önmagukat alakító - Bruce Willist és Arnold Schwarzeneggert felvonultató produkcióra. A 64 éves Stallone egyébként nemcsak a kamera előtt, de mögötte is helytállt: ő volt a zsoldosthriller rendezője és egyik forgatókönyvírója is. 

"Egy sztár esetében talán nem működött volna a dolog, de amikor az ember tucatnyit lát, az tényleg bejön. Az akcióvilágban ezek valóban nagy nevek" - mutatott rá Paul Dergarabedian boxoffice-elemző.

A felmérések alapján a veterán akcióhősök utolsó bevetésére elsősorban a férfi nézők voltak kíváncsiak, míg a női közönség a szintén a hét végén debütáló Eat Pray Love című Julia Roberts-filmre ült be. A színésznő produkciója 23,7 millió dolláros bevétellel a boxoffice-lista második helyén végzett.

A múlt hét végén a toplista csúcsán trónoló Pancserpolice című akcióvígjáték a harmadik helyre esett vissza 18 millió dollárral. A negyedik az Eredet című sci-fi lett 11,4 millióval, az ötödik pedig a Scott Pilgrim vs. the World című képregény-adaptáció 10,5 millió dollárral.