Jimmy Page az ujját törte - halasztva a Led Zeppelin visszatérése

Zene

A zenebarátok szeptember óta minden éjjel arról álmodnak, hogy milyen lesz majd ott állni november 26-án a londoni 02 arénában és huszonhat év után először élőben is hallgatni a legendás Led Zeppelint. Most viszont kezdhetik újra a visszaszámlálást, mivel a fellépés időpontja módosult. A koncertet két héttel eltolták, az új dátum: december 10.

A csúszás oka, hogy Jimmy Page eltörte az egyik ujját, és legalább három hétig nem tud gyakorolni. Az eredeti koncertre megváltott jegyek természetesen érvényesek december 10-én is, azonban akik inkább visszaváltanák, csak november 14-ig tehetik meg.

"Nagyon csalódott vagyok, hogy kénytelenek vagyunk elhalasztani a koncertet, de a Led Zeppelin mindig is magas követelményeket állított  önmagával szemben, s úgy érezzük, a két hét halasztás lehetővé teszi a teljes gyógyulást, s azt, hogy olyan teljesítményt nyújthassunk, amelyhez mind a zenekar, mind a rajongók hozzászokhattak az évek során" - nyilatkozta Page.