Jobb velünk a világ: hatalmas érdeklődés mellett zajlott a rendezvény

Zene


jobbvelunkavilag_jotekonysagikoncert_schmittpald_kos20101121014.jpg
Schmitt Pál

(MTI) - Amikor lenéztem a színpadról, azt láttam, hogy színültig telt ház van, körülbelül 13 ezer ember van itt - mondta el Schmitt Pál köztársasági elnök az MTI-nek.
    A köztársasági elnök hangoztatta: a Jobb velünk a világ mozgalom életérzést közvetít, a "nem adom fel" derűjét, mely közösséget formál a segítésből. A rendezvényen részt vevő együttesek külön-külön is megtöltötték volna a Sportarénát, de a mottó, a Jobb velünk a világ még inkább összehozta az embereket. A szervezők 20-25 millió forint bevételre számítanak, ami jelentős hozzájárulás a kitűzött célhoz. A bevételből fogyatékossággal élőknek épül a környezettel tudatos harmóniában álló otthon, mely minden részletével ráhangolódik a benne lakók nehézségeire. 

 Csík Zenekar

    Schmitt Pál elmondta azt is, hogy ezen a rendezvényen minden résztvevő hasznosnak érezheti magát, hiszen mindenki ad valamit a másiknak. Senki nem lehet annyira szegény, hogy ne tudjon belőle adni - hangsúlyozta. Véleménye szerint előbb-utóbb kicsi lesz a Sportaréna ehhez a jótékonysági eseményhez.
    Ez a rendezvény azért is mutat példát, mert fogyatékkal élők kezdeményezésére jött létre, akik a korábbi koncertjeikkel nem maguknak, hanem egészséges embertársaik megsegítésére gyűjtöttek - fogalmazott Scmittné Makray Katalin újságíróknak, hozzátéve: ezek a fiatalok ott segítenek, ahol tudnak. Mint mondta: az egyik kedvenc dala a sok között a Most múlik el, és a Nemadomfel együttest is több alkalommal hallgatta már a koncerteken. "Tündéri, aranyos emberek" - hangoztatta.


jobbvelunkavilag_jotekonysagikoncert_nemadomfelegyuttesd_kos20101121017.jpg
Nemadomfel

     A Jobb velünk a világ jótékonysági koncerten a többi között fellépett a Csík Zenekar, a Quimby, a Kiscsillag és a Nemadomfel együttes. A műsorban közreműködött Presser Gábor, Ferenczy György és a Rackajam, a programokat tánccsoportok előadása, dobshow és stand up comedy is színesítette. A koncertek mellett különböző családi programok várták délután az érdeklődőket, egyebek mellett civil vásár, terápiás kutyák bemutatója és kézműves foglalkozások.

    A rendezvény célja, hogy a bevételből passzívházként működő lakóotthonokat építsenek fel a fogyatékkal élő fiataloknak.