Jobb velünk a világ: fellép a Nemadomfel, a Csík, a Quimby és a Kiscsillag is
Az idei esemény különlegessége, hogy a Csík zenekar, a Quimby és a Kiscsillag is önálló koncertet ad, de számos közös produkció is szórakoztatja a közönséget - közölte Szepesi Richárd, a Nemadomfel együttes billentyűse, hozzátéve, hogy a műsorban Presser Gábor, Ferenczy György és a Rackajam is közreműködik, a programokat pedig tánccsoportok előadása, dobshow és stand up comedy is színesíti.
Bódis Alexandra szervező tájékoztatója szerint a koncertek mellett több családi program várja az érdeklődőket a délutáni órákban: a civil vásáron megváltozott munkaképességű emberek által készített termékeket, egyebek mellett gyertyákat, képeslapokat, kézi csomózású szőnyegeket vásárolhatnak, ezen kívül kézműves foglalkozáson, terápiás kutyák bemutatóján és állatsimogatáson is részt vehetnek. A Kamaszfesztivál Programiroda támogatásával öt diákzenekar mutatja meg tehetségét 14 órától, a koncerten fellépő művészekről fotókiállítást tekinthet meg a publikum.
A Magyar Passzívház Szövetség az Építési Vállalkozók Országos Szövetségének könnyűszerkezet-építő szakmai tagozatával együttműködve kiállítással készül, amelynek célja, hogy bemutassák az energiatakarékos készházakkal kapcsolatos legújabb technológiákat, a legszebb épületeket.
Pordán Ákos, a Kézenfogva Alapítvány vezetője, a rendezvény szakmai támogatója felhívta a figyelmet arra, hogy nagy szükség van olyan lakóotthonok építésére, amelyek a fogyatékkal élőknek is méltó lakhatást biztosítanak.