Jobb velünk a világ!: fellép Hobo, a Misztrál és az Ismerős Arcok

Zene

Az eseményen Krizbai Teca ? többek között ? a Nemadomfel Együttes a Lelked másik oldalán című dalát adja elő, Hobo egy sérült fiatalemberrel, Színai Tamással közösen énekli el a Ki vagyok én? című számot. A színpadon megelevenedik a Kiss Barna által megzenésített Falu végén kurta kocsma című vers zenei előadása, ezen túl kerekesszékes tánccsoportok és Audrey, a terápiás kutya bemutatója is színesíti a programokat. A Jobb velünk a világ! koncerteket záró Soha nem adjuk fel című dalt a fellépő zenekarok saját, általuk írt strófával egészítik ki.

   
A 2010-es, illetve a 2011. november 13-i koncert bevételét is arra fordítják, hogy Óbuda-Békásmegyer önkormányzatának felajánlásával a főváros III. kerületében létrehozzák Magyarország első passzívházként működő közintézményét. A lakóotthon 10 fogyatékos személynek állandó, 4 fő részére átmeneti lakóhelyül szolgálna.