John Lennon dalait játssza a Barabás Lőrinc Eklektric

Zene


voltfesztival09_barabaslorinc_bytsd-2.jpg
Barabás Lőrinc

(MTI) - "A zenekar történetében volt már hasonló, hiszen három évvel ezelőtt debütáló lemezünk, a Ladal bemutatója éppen december 8-ra, Lennon halálának 27. évfordulójára esett. Az akkori koncert nem az évforduló okán szerveződött, de eljátszottunk néhány Lennon-dalt" - mondta Barabás Lőrinc, a csapat trombitása, vezetője.

   
Mint kifejtette, szombaton valamennyi fellépő, tehát mellettük az elektronikus rockzenét játszó Óperentzia és Vida G dj is előad Lennon-dalokat.
   
A Barabás Lőrinc Eklektric műsorának mintegy harmadát alkotják majd az ex-Beatle dalai. Hogy milyen stílusban, arról a trombitás azt mondta, a zenekar nevéhez és eddigi munkáihoz hűen a sokszínűség lesz a jellemző, vagyis nemcsak dzsesszes feldolgozások lesznek, hanem például reggaes, hiphopos dolgok is.
   
"A Beatles tízéves pályafutása elkerülhetetlen lenyomata a XX. század zenéjének. Én Lennon halála után három évvel születtem, de szüleimen és környezetemen keresztül már egészen kis koromtól fogva a Beatles-dalok hatása alá kerültem, és szerintem Lennon szólópályafutásának számai is zenei kincsnek tekinthetőek. Úgy látom, ez az örökség napjaink zenéjére is kihat" - fogalmazott Barabás Lőrinc.
   
A zenész nem akarta elárulni, mely dalokat adják elő szombaton, de annyit megjegyzett, hogy elhangzanak Beatles-számok és csemegéznek Lennon szólóéveiből is. Az biztosan különleges lesz, hogy a Beatles- és Lennon-dalokat az Eklektric énekesnője, Fábián Juli fogja énekelni. Gitáron Mohai Tamás (Faxni, Berki Tamás Band, Háború) is közreműködik a koncerten.
   
A jazz, az elektronika, a dub, a hiphop, a reggae és a French house elemeinek felhasználásával egyedi stílust kialakított Barabás Lőrinc Eklektric november 4-én a Művészetek Palotájában lép fel. A trombitás elmondta, hogy a Müpában rendhagyó koncertet fognak adni, hiszen egy vonósnégyessel lépnek színpadra.
   
A zenekar eddig két albumot adott ki; a Ladal 2007-ben, a Trick tavaly jelent meg. A csapatot Barabás Lőrinc és Fábián Julianna mellett jelenleg Premecz Mátyás (billentyűs hangszerek), Bata István (basszusgitár), Delov Jávor (dob) és Dj Qcee (szkreccs) alkotja.