Jól befűt a Váradi Roma Café

Zene

Váradi Róbert és Gyuszi testvérpár által alapított Váradi Roma Café pályafutása eddigi leglátványosabb fellépését ígéri. Legutóbb az Isten hozott a családban! című nagylemezzel jelentkezett együttestől rendkívül sokszínű estét várhatunk, hiszen mindhárom platinalemezük vérpezsdítő jazz, pop, funky elemekkel teletűzdelt nótákat tartalmaz, melyek hol szólhatnának legjobban, ha nem a Margitsziget Szabadtéri Színpadán.

Az együttes létrehozásának ötlete Gyuszi és a hosszú évekig komolyzenei tanulmányokat folytató, a világ több országában is koncertező unokatestvér, Berki Artúr fejében fogant meg, akik, amikor komollyá vált a dolog, magukhoz csábították a hazai jazzélet egyik legjobb gitárosát, Botos Tibort. A tagok elmondása szerint az évek folyamán egyre több ötletük támadt, hogy mit és hogyan szeretnének játszani, és ennek megfelelően kialakítottak a crossover zenei stíluson belül egy egyedi hangzásvilágot, amelyet Magyarországon senki sem művel rajtuk kívül.

A BMG-nek annyira megtetszett az, amit a fiúk csinálnak, hogy azonnal lemezszerződést kötött velük. A sikeres együttműködés eredményeképp már három korongot is meghallgathatunk a zenekartól, a 2003-as Járok-kelek a világban című anyagot, az egy évre rá elkészült Szeress még!-et, valamint az idei Isten hozott a családban című albumot.