Jon Lord és Gary Moore öccse az idei Gastroblues Fesztiválon

Zene


johnlord.jpg
Jon Lord
 
A Duna-parti városban tizenkilencedik alkalommal tartják meg fesztivált, amely a blues-, a jazz- és a rockzene hívei mellett a gasztronómia kedvelőit is várja. Idén három nap alatt harminc koncertet tartanak az Energetikai Szakközépiskola (ESZI) sportcsarnokában.
 
A paksi rendezvény vendége lesz a Deep Purple egykori orgonistája, a veterán Jon Lord, aki ezúttal egy szigetországi bluesválogatottal érkezik a fesztiválra. A brit, ír és magyar fellépők mellett első alkalommal lép fel a fesztiválon spanyol bluesmuzsikus: Javier Vargas nemzetközi zenekara, a Vargas Blues Band élén jön Magyarországra. A gitáros nemzetközi elismertségét jelzi, hogy Blues Latino című szerzeményét Carlos Santana is előadta.
   

cliffmoore.jpg
Cliff Moore
 
A Ten Years Afterben Alvin Lee helyére lépett Joe Gooch idén saját trióval érkezik, amelyben együtt muzsikál a szintén a Ten Years Afterből ismert basszusgitárossal, Leo Lyonsszal. Érkezik a nemrég elhunyt brit gitáros fenomén, Gary Moore öccse, Cliff Moore, aki 2007-ben és 2008-ban már fellépett a fesztiválon és a paksi közönség kedvence lett, nemcsak zenéje, hanem közvetlen viselkedése miatt is. Az ifjabbik Moore blues-rock-, valamint jazzkvartettjével, a Saffron Monkey-val is fellép.
   
A tavalyi koncertjét betegség miatt lemondani kényszerült Varga János idén kárpótolja rajongótáborát: a Varga János Project koncertjén vendégelőadóként Jamie Winchester is játszik. A magyar fellépők között lesz a Deák Bill Blues Band, az Ismerős Arcok, a Kormorán és a Tűzkerék XT-t is.
   
A hagyományokhoz híven szombat délelőtt, július 2-án templomi koncertet tartanak a paksi Makovecz-templomban, vasárnap pedig főzőversenyt az ESZI parkjában, ahol egy szabadtéri színpadon több zenekar játszik majd. Megtartják a szokásos borbarát találkozót is.