Jön az új KISS-lemez

Zene

Paul Stanley, a KISS gitárosa rávette a zenekar többi tagját is, hogy tegyék félre ellenérzéseiket a lemezkészítéssel kapcsolatban, és jövőre kezdjék el felvenni új albumukat. Az együttes utoljára 1998-ban adott ki sorlemezt, ezt követően kizárólag azt hangoztatták a tagok, hogy a zeneipar jelenlegi állapotában eszükben sincs stúdióba vonulni, és új számokat rögzíteni.

A koncertezés azonban nem elégített ki mindenkit az együttes tagjai közül, elsősorban Paul Stanley kardoskodott a lemezkiadás mellett. Végül a többiek is áldásukat adták az ötletre, így most már biztos, hogy a KISS 2009 közepén stúdióba vonul. A készülő anyag producere maga Stanley lesz, aki 2006-os szólólemeze után jött rá, hogy csakis akkor érdekli a lemezkészítés, ha ő maga határozhatja meg, milyen irányvonalat követ a munka során.

"A következő KISS-lemez elkészítésekor nem vagyok hajlandó semmiféle kompromisszumot kötni, kizárólag a saját meglátásaim szerint dolgozom, csakúgy, mint az elmúlt években is" - jelentette ki a gitáros.