Jubileumi koncertre készül a Sirtos

Zene

A ZENEKARRÓL

1980 őszén alakult meg a Sirtos együttes.

A népzenét szeretők legkedveltebb szórakozási lehetősége akkoriban a Táncház volt. A Sirtos már 1 éves korában megörökölte a Danúvia Művelődési Ház színpadát, és elindíthatta saját táncházát.

Országjáró turnék következtek, majd 1982-ben az első görögországi vendégszereplés. A hazai görög közönség örömteli és elismerő fogdtatása hihetelen lendületet adott további munkájukhoz. Nagyon sok zenei anyagot gyüjtöttek össze és fokozatosan bővítették hangszereik számát is. Ekkoriban több hangfelvételt is készítettek a Magyar Rádió népzenei műsorai számára. A népi hangszereken való játékmódot a görögországi turnék során tanulták meg a helyi mesterektől.

1986-tól az akkori Nyugat-Európa kapui is megnyíltak előttük. Hollandiában, Belgiumban majd Ausztriában és Németországban álltak a közönség elé. Sikerüket mi sem bizonyítja jobban, mint hogy több mint 6 éven át, minden télen visszavárták őket.

A világhírű komponista Mikis Theodorakis budapesti, Sportcsarnokbeli fellépésén a Sirtos együttest érte az a megtiszteltetés, hogy a zeneszerző műsora előtt a közönséget szórakoztathatták, hatalmas sikerrel.

1993-tól nem vállaltak több hosszú, (5-6 hónapos) turnét, így megnyílt a lehetőség arra, hogy a nyári hónapokban a környező mediterrán országokba is ellátogassanak. Olaszországban úgymond törzsvendégek. Az eltelt 12 év alatt az Alpoktól Szicília szigetéig szinte mindenhol megfordultak. Portugália és Spanyolország következett, ahol eddig 6 alkalommal turnéztak.

Mai napig folytatják ezeket az utazásokat.

Maguk közt ezt hívják aktív pihenésnek.

2000-ben kerültek kapcsolatba a Magyar Állami Operaház Balettkarával, a ?Zorba? címü balett kapcsán. Istanbuli turnéjukat követően a Balett budapesti előadásain is fellépnek.

SIRTOS: nevét egy Görögországban közismert és közkedvelt táncról kapta. Táncházukat egész pályafutásuk során fenn-tartották, amit alig egy-két népzenekar mondhat el magáról. 10 év után, - a Danúvia megszűnésekor- átköltöztek az Almássy térre, ahol immáron 15 éve minden vasárnap láthatja és hallhatja őket a Közönség.

Eddig 3 albumot adtak ki, és a 2005-ös őszi szezont nagyszabású jubileumi koncerttel tervezik megnyitni.

Idén 2005-ben lesznek 25 évesek.

Az együttes tagjai

ANDREAS LEHOUDIS

Hangszerei: buzuki, gitár, dzurato, baglama, lauto és ének.

Szül.: 1958. 05. 10.

Budapest kertvárosában nőttem fel, ahol zenei általánosba jártam és klasszikus gitáron tanultam. Édesapám kitűnő énekes volt, otthonunkban mindig görög zene szólt. Középiskolás éveim alatt rockzenekart alapítottam, ahol basszusgitároztam egészen addig, míg el nem jutottam Görögországba, ahol életre szólóan beleszerettem a görög népzenébe. Ott és akkor megvásároltam életem első buzukiját. Beiratkoztam a Postás Zeneiskola jazz-gitár tanszakára és buzuki órákat vettem egy idősebb görög embertől, aki megtanított az alapokra. Az érettségit követően hamarosan megalapítottam a Sirtost, ami rengeteg munkát, szervezést és gyakorlást követelt, de cserébe olyan élettel ajándékozott meg, amilyet akartam.

JUHÁSZ KATALIN

Hangszerei: hegedű, baglama és ének.

Szül.: 1958. 11. 26.

Budapest belvárosában nőttem fel, és már 5 éves koromban eldőlt, hogy zenész lesz belőlem. A Magyar Rádió Gyermekkórusába és Zeneiskolájába jártam, ahol a közös éneklésről és a hegedűlésről tanultam meg minden megtanulhatót. Néhány évig a képzőművészetek felé kanyarodott életem, restaurátornak készültem, és a Képzőművészeti Középiskolában érettségiztem. Rajzfilmstúdióban rajzoltam, pop zenekarokban és neves énekesek mellett vokáloztam, miközben Kirakatrendezői diplomát szereztem, majd megalakult a Sirtos, s én ismét zenész lettem. A rajzolást és festést sem hagytam abba soha. A dolgok nem is alakulhattak volna jobban.

PALLAI ETELKA

Hangszerei: harmonika, kaval, billentyűsök, gitár és ének.

Szül.: 1963. 03. 13.

Kaposvárott születtem és nevelkedtem 10 évig. Budán zenei általánosba jártam, ahol énekeltem és több hangszeren tanultam. A gimnáziumi évek alatt is folytattam hangszeres tanulmányaimat. Zongora, gitár és fuvola tanulmányok után a jazz-zongorát választottam, és az érettségi évében előadóművészi engedélyemet is megszereztem. Alapító tagja voltam a Martenica Tánccsoportnak, akikkel megnyertük az 1983-as Ki Mit Tud? néptánckategóriáját. Bulgáriában néptánc-koreográfusi diplomát szereztem, majd az akkor már nagyon népszerű Sirtos vezetője megkeresett, s én örömmel vágtam neki a görög népzene felfedezésének.

BACSKAY ZSUZSA

Hangszerei: basszusgitár, cselló és ének.

Szül.: 1965 02. 28.

Budán nőttem fel és ének-zenei általánosban kezdtem az ismerkedést a klasszikus zenével. Eredeti hangszeremen a gordonkán 12 évig tanultam és a Zeneiskola vonószenekarában is játszottam. Országos versenyeket nyertünk és Európa több nagyvárosában turnéztunk. Az 1983-as Ki Mit Tud? vetélkedő győzetesei lettünk a gimnáziumban alapított Stúdium Dixieland nevű zenekarunkkal. Érettségit követően szüleimmel jártam először Görögországban, ahol magával ragadott a görög zene, az ott élő emberek életvitele és temperamentuma. Ezután kezdtem látogatni a magyarországi görög rendezvényeket, ahol a Sirtos együttessel is megismerkedtem. 1986-ban adódott rá lehetőség, hogy én is a zenekar tagja legyek.

PÁSZTI PÉTER

Hangszerei: ütőshangszerek,- mint touberleki és dauli, gitár és ének.

Szül.: 1958 02. 28.

Gödöllőn születtem és Turán nevelkedtem. Zeneszerető és zeneművelő szüleimnek köszönhetően már apró gyermekkoromban hegedűlni tanultam. Az általános iskola éveiben a hangszeres tanulmányok mellett néptánc és balett kurzusokat is látogattam. Nagyon mozgékony gyerek voltam, így az érettségit követően már a Fáklya együttes táncosaként kezdtem a pályát. Két évvel később a Budapest Táncegyüttes tagja, majd szólistája lettem, és 10 éven át a világ számos országát és színpadát bejártam velük. 1986-ban készítettem koreográfiát a Sirtos Tánccsoportjának és én magam is tagja lettem az Octopus csoportnak. Hat élménydús nyarat töltöttem a zenekarral Kréta szigetén. Muzikalitásom már a kezdetek kezdetén szemet szúrt a zenekarnak, és nem is nyugodtak addig, míg zenészt nem faragtak belőlem. 1992-es hollandiai turnéjukon debütáltam, és azóta elválaszthatatlanok vagyunk.