Jubileumi Omen-koncert a Club 202-ben

Zene

Nagyfi László és Kalapács József a Pokolgépből, Nagyfi öccse, Zoli az Ossianból, Ács András és Szekeres Tamás pedig a Varga Miklós Bandből érkeztek (Szekeres előtt egy rövid ideig a Bikini gitárosa, Daczi Zsolt pengetett). A szövegeket hazánk egyik legjobb rakkenroll-költője, a Piramis generációs himnuszait is jegyző Horváth Attila szállította. Beindult a gépezet. A debütáló Feketében című korongból ma már elképzelhetetlenül sok, több mint negyedszázezer talált gazdára. A 90-es évek elején feltartóztathatatlanul tört előre a fekete sereg.

A '92-es Brutális tangó, majd a rá egy évre kiadott Anarchia, és az 1995-ös Jelek című korongok ezreket szólítottak rockkatonai szolgálatra. Aztán csitult a közönségzaj. A Sziámival közös Idegen anyag és a hét évvel ezelőtti Tiszta szívvel után az Omen 2003-ban parkolópályára állt. A négy évvel ezelőtti feltámadást a Hetedik nap pecsételte meg. A banda ezúttal a Vasmacska, a Chat Noir, valamint a Kóbor Angyal és a Fekete Bárányok zenekarokkal együtt ünnepel.

Jubileumi Omen koncert a Club 202-ben
Budapest, Club 202, 2010. október 9. szombat 19 óra