K2: Kardos-Horváth János új formációja friss dalokkal

Zene

 
 
(MTI) ? Az elmúlt években megtanultam, hogy érdemes olyan dalokat kiadni az alkotói műhelyből, amelyek túlmutatnak a jelenen. Korábban előfordult, hogy kapkodva raktam össze albumokat, így volt ez a legutóbbi Kafkaz-lemez, a 2010-es Családipótlék esetében, amely sajnos nem szól jól. A K2-számokon nagyon sokat finomítottam a stúdióban, most fordult elő először, hogy gyakorlatilag én voltam a saját anyagom producere ? mondta Kardos-Horváth János.
    
A 30 éves zenész tíz éve van jelen a magyar könnyűzenében, az általa vezetett Kaukázus, amely szinte kultzenekari státust vívott ki magának, 2010 januárjában adta utolsó koncertjét. Kardos-Horváth János azóta szólóban és különböző formációkkal (Kafkaz, Hahó) dolgozik.
   
A K2 úgy jött létre, hogy az alapvetően üzletemberként dolgozó, de szabadidejében gitározó és dalokat író Bíró Attila, KHJ régi ismerőse tavaly februárban megmutatta néhány szerzeményét a zenésznek és megkérte, írjon ezekre szövegeket. "Nyárra összeállt 14 közös szám, és bár időközben Attila kiszállt a konkrét zenei munkából, a projekt elkezdett felépülni, és találtam egy csapatot, amelyik eljátssza a dalokat. Attila művészeti menedzserként segíti a munkát, társszerzőszerű feladatokat lát el".
    
Van szám, amely egy képzeletbeli aszteroida-becsapódásról szól, de a témák között szerepel a magány és a szerelem is. Mint mondta, a K2 elnevezés egyrészt természetjáró szenvedélyéből jön, sőt elhatározta, hogy egyszer megmássza a Himalája második legmagasabb hegycsúcsát, a 8611 méter magas K2-t. Hozzátette: a zenekarneveknek időnként lehet bizonyos spirituális töltete, a Kaukázus szintén egy hegy nevéből jött, ugyanakkor a K2 egy küzdősportot is jelent, és készült egy dokumentumfilm 1990-ben ezzel a címmel, Dobray György rendezésében. "A hat új szám egyike a Dugjál engem el, amely egy hangbejátszással indul a filmből".
    
A K2 EP-jén, amely a soundcloud.com/k2znkr címről ingyenesen letölthető, a Suttognak a fák című dalban közreműködik Kiss Tibor (Quimby), az Értekezletben pedig Paizs Miklós (ex-Bëlga, Sickratman), aki történetesen a közalkalmazotti jogviszony megszűnésére vonatkozó jogszabályt olvassa fel.
    
KHJ kitért arra, hogy az ország állapotáról, az életünket érintő konkrét dolgokról vallott nézeteit nemcsak dalszövegeiben, hanem honlapján is rendszeresen kifejti. "Számomra ez azért is fontos, mert kormánytól függetlenül nagyon sok minden nem működik jól Magyarországon, emellett a tágabb értelemben vett környezettudatosság terén óriási problémák vannak. Nagyon sokan rosszul érzik magukat amiatt, hogy az élet nincs elég hatékonyan megszervezve és a dolgok lehetnének emberibbek, ellelketlenedés van. Eljött a szív ideje" ? fogalmazott a zenész.
    
Arra a felvetésre, hogy a politika milyen szerepet játszik az életében ? korábban volt az LMP EP-képviselőjelöltje is, feltűnt utcai megmozdulásokon ?, KHJ azt mondta: erős civil öntudattal rendelkezik és azt szeretné, ha a jelenleginél hatékonyabban sikerülne kontroll alatt tartani a mindenkori hatalmat. "Ha úgy tetszik, ugyanazért dolgozom, mint a politikusok: azt akarom, hogy jobb hely legyen, ahol élünk".
    
Kardos-Horváth János további idei terveiről elmondta, hogy a nyári fesztiválszezonig két újabb hatszámos EP-vel jönnek ki. "Emellett lesz egy tavaszi országos óvodai turnénk a gyerekzenét játszó Hahó együttessel, az akusztikus gitáros Kafkaz produkcióval kis klubokban fogunk fellépni március végétől április végéig, a K2-vel pedig a nyári fesztiválokra készülünk. Ami a Kaukázust illeti, a zenénk szerintem bizonyos szempontból utat tört, de a végén mindenki mást akart csinálni, a többiek beszálltak a Magashegyi Undergroundba. Érdekes, hogy a Kaukázus az utolsó koncertjén kapta a legmagasabb gázsit" ? jegyezte meg Kardos-Horváth János.