Karányi nyomul

Zene

Karányi Dani blogja pár hete indult el, ahol nap mint nap friss információkkal szolgál élete, karriere legújabb történéseiről. Jelenleg új dalokon dolgozik csapattársával, Keszthelyi Virággal és számos közreműködő segítségével a tervek szerint ősszel megjelenő új albumára, melyek közül egy számot, az 'I Have Nobody' című dal egy részletét Karányi blogján már meg is lehet hallgatni. A dalrészletet bárki letöltheti, meghallgathatja és természetesen véleményezheti.

Az elektronikus szcéna fiatal sztárjának zenei karrierje klasszikus zongora tanulásával kezdődött. A kezdetekben elsősorban Pink Floyd, Peter Gabriel, King Crimson, Jetro Tull hatottak rá. Klasszikus zongorát tanult éveken keresztül, majd sok zenei próbálkozást követően - eleinte barátai unszolására - elvitte egyre gyűlő anyagait kiadókhoz. Így talált első kiadójára, az Underground Records-ra, ahova 2001-ben leszerződött. Itt jelent meg első nagylemeze, 2002 tavaszán, az Oktogon ? olvasható Karányiról a saját honlapján.

2 év kimaradást követően Karányi újabb anyagon kezdett el dolgozni, illetve összefogni az elmúlt évek termését egy újabb nagylemezre. Ez a lemez lett a Digital Digital, mely már jelenlegi kiadójánál, a CLS Records-nál jelent meg. Ennek a lemeznek a zenei spektruma sokkal szélesebb lett, változatosabb és sok meglepetést tartogatott.

Több új-régi vendégzenészt hívott meg az új produkcióhoz, így szerepel a lemezen az eddig még szinte ismeretlen, többek közt a Zoohacker-rel is együtt dolgozó Virág, MC Columbo, Szalóki Zoltán, MC Jammin', CB Alexander (ex-Warpigs), Addie Brik, MC Eduardo, (Rémember) MC E-DAWG, Almár Judit, Pásztor Sámuel, Batka Ignác (Igni), Judie Jay és még sokan mások. A lemez már a megjelenést követően rögtön sikereket tudhatott magának, több rádió játszani kezdte és a Hazaút című számból készült videoklipet is egyre többet lehetett látni a hazai zenetévén.

A két kislemez dalból (Hazaút, Álomszép) pedig a legkülönbözőbb remixek készültek az utóbbi időben. 2005. május 3-án Karányi megnyerte az év elektronikus albumának járó legrangosabb szakmai díjat is, a Fonogramot.