Kaukazus koncertlemez

Zene

Az élőben zenélés, a változtathatóság és a figyelő közönséggel való élő, alkotói kapcsolat megsokszorozza a zenészek tehetségét, erejét és mindig különleges közösség építő atmoszférát teremt. Az Almássy Téri Szabadidőközpontban a Kaukazus zenekar, az eddig internetre került három lemez legjobb dalait játssza el és rögzíti. A legjobban sikerült nóták, néhány új számmal együtt 2007 őszén jelennek meg "Lángos, tejföl" címmel, immár hivatalos, boltban kapható formában.

"Nincs még egy olyan kiváló adottságokkal rendelkező békebeli koncertterem Magyarországon, mint az Almássy! Ez a terem, túl azon, hogy a tervezői nagyon figyeltek az akusztikára, kultikus erővel rendelkezik számunkra. A '80-as évek óta sok nagyon jó és azóta legendává vált underground zenekar adott itt megismételhetetlen hangulatú koncertet. Egy hangulatfelvételt szeretnénk készíteni, mely valójában megörökít egy koncertet, a közönségzajjal, bekiabálásokkal, zenekari improvizációkkal, elszállásokkal! Egyszeri és megismételhetetlen, mint egy májusi szerelem!..."

A koncerten vendégzenészek színesítik a műsort: Nemes András a Pluto zenekar frontembere, Bocskor Bíborka (Megasztár, TV2), aki a Magashegyi Underground nevű formációval lép fel 3 dal erejéig, valamint Peter Ogi, a legendás Spions zenekar alapító tagja. Utóbbi az Európában majd Amerikaiban eltöltött 20 év után újra egy magyar nyelvű lemezen dolgozik, melynek szövegeit a Kaukazus zenekar szövegíró-énekesével, Kardos Horváth Jánossal együtt írják.