Kegyes volt az időjárás a Hegyalja fesztiválhoz

Zene

Az elmúlt napok meleg időjárásának és a szivattyúzásnak köszönhetően már javarészt száraz a Tisza kemping és környéke. A keleti országrész egyik, ha nem a legnagyobb nyári könnyűzenei fesztiválja idén is tartogat újításokat a vendégeknek.

Ebben az évben már csaknem húsz hektáron zajlanak az események, s a korábbinál  nagyobb hangsúlyt fektetnek a környezetvédelemre.

A területrendezésnek köszönhetően nagyobb teret kap a civil utca, több színpad új helyre kerül. A kemping területén csónak- és kenukikötőt is építettek, így a vízi turizmus felé is nyitottak a szervezők. A beruházás ugyan háromszáz sátorhelyet elvett a fesztiválozóktól, de az ígéretek szerint a pótkempingnek köszönhetően mindenki be fog férni.

A Hegyalja Fesztivál hivatalosan július 14-én indul, de a sátrazók már a hét elején elfoglalhatják a helyüket. Idén tíz színpadon közel kétszáz fellépő szórakoztatja a közönséget.