Keresik a magyar dal idei fővárosát

Zene

 Presser Gábor kezdeményezése

A magyar dal fővárosa címre olyan települések pályázhatnak, ahol az önkormányzat, a helyi civil szervezetek és cégek közösen vállalják, hogy politikamentesen, a lehető legtöbb embert és zenei műfajt megmozgatva ünnepelik a magyar dal napját.
    

A pályázati felhívást a napokban valamennyi önkormányzat megkapta, de az a www.magyardalnapja.hu honlapon is elérhető. A kiírók nemcsak részletes programtervet, de a lehetséges helyszínek alapos bemutatását, és a minél szélesebb együttműködést is bemutató pályázatot várnak minden jelentkezőtől. A magyar dal tavalyi fővárosa, Eger a 2011-es címért is indulhat, újra bizonyítania kell azonban alkalmasságát.
    
A pályázatok beérkezésének határideje március 25., majd a neves zenészekből álló zsűri április 5-ig hozza meg a döntést.
    
A magyar dal napját Presser Gábor kezdeményezésére először a 2008-as Sziget fesztivál "mínusz egyedik" napján rendezték meg, a tavalyi eseményen már országszerte 33 helyszínen csaknem 60 ezer látogató ünnepelt. A szervezők szándéka szerint a magyar dal napját minden év szeptemberének második vasárnapján tartják meg.
    
Az egész napos program szervezői tavaly hirdették meg először a magyar dal fővárosa elnevezésű pályázatukat, a címet 2010-ben Eger nyerte el.