Két hét múlva kezdődik a Bánkitó Fesztivál

Zene

Gyermekbarát, környezettudatos és társadalmilag érzékeny fesztiválként nem csupán az a cél, hogy jól fogyjon a sör és a hot-dog,  a pihentetés mellett feladatuknak tartják a szemléletformálást is ? áll a szervezők ajánlójában.
 
A Tószínpad és környéke bringás bolhapiacnak, longboard versenynek, bringás és gyermekprogramoknak ad otthont. A falu szívében található Polgármesteri Hivatal épületében a Hallgatói Hálózat szabadegyeteme várja nemcsak a diákokat, hanem minden fesztiválozót, akit izgatnak a következő témák: kispolgárjogi történelem, az erőszakmentes ellenállás, a válság politikai következményei, a válságra reagáló mozgalmárok beszámolói.
 
John Sable Többször orgazmus című darabja az etikus nem-monogám kapcsolatok világába kalauzolja a nézőt, a Baróthy Angyalai Sanyi és Aranka színház rendezésében pedig ROADMOVIE ?TH&L címmel négykezes kaland részesei lehetnek a látogatók. A MÉM csoport Elégséges című előadásáról a végén kiderülhet, hogy talán nem is elégséges. A színházi előadások sorából kitűnik a rendhagyó és itthon kevéssé ismert Törvényhozói színház előadása, melyet a fesztivál ideje alatt önként jelentkezőkből verbuvált színészek vezetnek elő az utolsó napon.

 
Idén harmadik alkalommal, közel 40 jelentkező munkáiból válogatott szabadtéri kiállítást rendeznek Privát jelzőtáblák címmel Bánk falu köztéri jelzéseinek újraértelmezésével. A tavalyi évben nagy sikert aratott Kállai testvérpárból Henrik műterme idén is non-stop festéssel és beszélgetéssel várja a tábor közönségét, a tranzit.hu által megbízott Pseudo Race Group pedig Liberagility nevű fizikai-szellemi akadálypályát állít a résztvevők liberális készségeinek tesztelésére.
 
A Marom Budapest és más civil szervezetek önkéntesei nyári tábort szerveznek azzal a céllal, hogy a résztvevő gyerekek alapfokú elméleti és gyakorlati ismereteket szerezzenek a demokrácia működéséről és az ország politikai berendezkedéséről, valamint fejlesszék együttműködési készségeiket. A résztvevő gyerekek Borsod-Abaúj-Zemplén és Baranya megye hátrányos helyzetű kistérségeiből kerülnek ki a 12?16 éves korosztályból. A készségfejlesztő programok szervezésében részt vesz a Magyar Progresszív Intézet, a Noha Stúdió és Alkotóműhely, a Cellux Csoport, az Amnesty Internation Hungary és a Mosolygó Kórház Alapítvány. A tábor a Brit Nagykövetség támogatásával valósul meg.
 
A Tábor látogatóinak a Fogas Ház nyári szakosztálya szolgáltatja a fesztiváli hangulatot. Az italok mellett non-stop zenét és hűsítő locsolást ígérnek, de az aktívabbak olimpiai kvalifikáló sport versenyeken is részt vehetnek. A nagyszínpadon olyan formációk mutatkoznak be, akik a hazai fesztivál felhozatal ritkán látott alakjai. Pénteken Marge indítja el az estét, majd a ColorStar és a LavaLava Sound System lép színpadra, a kisszínpadon pedig a Dorco Band, Kiss Erzsi és Popiván mozgatják meg bánk népét. Szombaton a Mary Popkids és a Nemjuci alapozzák meg a hangulatot, hogy aztán az ősbánkitó fellépőként mindig a tőlük szokott szuper hangulatot a Fixi4 és az S*10 csapata hozza. A fesztivál zárónapja is erősnek ígérkezik, a Sena Live Band után a The Qualitons, majd a Mango?Cadik páros táncoltat, a nagyszínpad záró fellépője pedig az S*10 csapata lesz.