A KFT bábuja visszavág

Zene

Füstös, rockerekkel teli romkocsma vagy művelődési ház helyett elegáns jazzkocsma ad helyet a KFT lemezbemutatójának: valahol ez is jelzi, hogy a zenekar nem nosztalgiázni akar, hanem újat mutatni. Bár az új album címe erős utalás a zenekarnak az 1981-es Táncdalfesztiválon hatalmas sikert aratott Bábu vagy című dalára - az új lemez első száma is ennek a szerzeménynek az átdolgozása -, az album inkább folytat, mintsem visszatekint. A Bábu vagy 2008-as verziója kapcsán Laár András, a zenekar frontembere megjegyzi: úgy érezték, rajta kell lennie a lemezen, hiszen ma sokkal aktuálisabb, és még hangosabban kell szólnia, mint annak idején. "Erről a dalról mindenki azt hiszi, hogy politikai töltete van, ami persze igaz, de igazából ez egy szerelmesdal" - mondta. Bornai Tibor énekes-billentyűs erre reflektálva megjegyezte: "Ezt nekem elfelejtette 27 éve elmesélni, úgyhogy én 27 éve azt hiszem, hogy ez egy politikai dal. Amúgy szoktunk beszélgetni" - tette hozzá nagy derültséget keltve. A lemez címét illetően a KFT - egyedi humorához híven - csak annyit mond: megállapodtak, hogy Neonfényű boldogság lesz a lemez címe, és így lett végül A bábu visszavág. (A neonfény szerintük amúgy is olyan "hungáriás".) A bemutatón nem csak az új dalok egy része hangzik el, de fény derül arra is, hogy a zenekar jövőre izgalmas vállalkozásba kezd. A VIII. kerületben vezetett szocio-kulturális helytörténeti sétája kapcsán ismertté vált, a 2008 Legígéretesebb Fiatal Vállalkozása díjat elnyerő Beyond Budapest rendhagyó sétájának egyik főszereplője a KFT lesz, amely során olyan érdekességekre derül fény, mint például, hogy a nyolcvanas években hol buliztak a fiatalok, vagy hogy Laár András hol vetette papírra a Bábu vagy sorait.

 

Kurucz János, a Vista ügyvezető igazgatója elmondta: az utóbbi években "elbunkósodott" az ország, a KFT új albumában "ez a fíling van benne, de olyan formában, ami nekem szimpatikus". Szerinte az, hogy ilyen fáradt és szarkasztikus módon állnak hozzá a dolgokhoz, ugyanaz az attitűd, amit ő a Clark Ádám téri dugók közben alkalmaz: a kocsikban mások az öklüket rázzák, ő pedig csókokat oszt. A lemezről ezen az estén felcsendülő néhány dal magán viseli a jól ismert KFT-hangzást, természetesen nem hiányozhatnak a kínrímek és az olyan ötletes szóviccek sem, mint "A csónakázás a Vérlázi-tavon veszélyes nagyon-nagyon". És persze nem múlhat el KFT-fellépés az örökzöld Afrika és a Balatoni nyár nélkül - bár ezúttal számomra a Vérlázi-tavon című dal "Közelről hulla, ami messziről hattyú" sora viszi a prímet. Az est megkoronázásaként a zenekar megkapta a Pesti Est "illegális" duplaplatina-lemezét, hiszen az Est-különszámban december 4-én 30 ezer ingyenes példányban napvilágot látó cd ennyi eladott lemeznek felel meg. A gyűjtők és azok számára, akiknek esetleg nem jutna példány, az album korlátozott számban hagyományos formában is megjelenik. A bolti terjesztésű cd a zenekar egyik első koncertjén 1981-ben készült, kazettás magnóval rögzített Az ősemberek mi vagyunk című dal felvételét is tartalmazza.