Kiállítás a finn metalról a Néprajzi Múzeumban

Zene

 

A közelmúltban nyílt meg a Néprajzi Múzeumban a Répás György kiállításrendező által összeállított "(M)Ilyenek a Finnek!" című tárlat, amely egyfajta keresztmetszetét mutatja be a régi és a mai Finnországnak. Az egyik teremben találhatóak a fentebb említett, manapság legnépszerűbb finn folk-metal csapatokhoz kapcsolódó anyagok.

Természetesen ha Finnország, akkor a Kalevala is kihagyhatatlan, e kiállítás kapcsán már csak azért is, mivel dalaiban kisebb-nagyobb mértékben mindhárom zenekar felhasználja a Kalevalát valamilyen formában. Az a fajta népzenei elemekkel kevert metal, amelyet ezek a csapatok játszanak, szerves része a mai, élő népművészetnek, része a XXI. századi finn és európai kultúrának. Mindezeket mutatja be a kiállítás igen változatos formában, hiszen az ott látható tárgyak mellett fejhallgatókon még zenét is tudunk hallgatni.

Egy hétvégi napon, egy sétát és egy látogatást biztosan megér ez a kiállítás, hiszen szemléletesen mutatja be, hogy hogyan illeszkedik a finn metal zene a finn kultúrába.