Kibékültek a testvérek, jön az új The Jesus And Mary Chain album

Zene

The Jesus and Mary Chain

Úgy látszik, hogy azoknak az együtteseknek, melyeknek tagjai évek óta szóba sem állnak egymással, mediáció ide, mediáció oda, legjobb rehabilitációs "eszköz", ha bejelentkeznek a Coachella fesztiválra (mint azt tette például a Rage Against The Machine, vagy éppen tervezi, mint a hosszú hallgatás után szintén újraegyesülő My Bloody Valentine), mert akkor garantált, hogy minden problémájuk kámforrá válik és visszatalálnak a zenei élvonalba.

Pont így történt az 1984-ben a Reid testvérek alapította The Jesus and Mary Chainnel is. A nyolcvanas évek egyik meghatározó skót bandájának, a Psychocandy című nagyhatású korong szerzőjének két vezéregyénisége, Jim és William Reid elsősorban az ivásnak és a drogozásnak köszönhetően már hosszú évek óta szóba sem állt egymással. Majd mintegy derült égből villámcsapásként idén nyáron azzal lepték meg menedzserüket, a szólóprojektjeik felett bábáskodó Kevin Oberlint, hogy a The Jesus and Mary Chainnel fellépnének a Coachellán.

Oberlain a Billboardnak azt is elmesélte, hogy rendkívül örült a zenészek kibékülésének, mert a fesztiválfellépés kiváló pr-értékkel bírna a szólólemezek számára, ám az április végi, néhány dal erejéig Scarlett Johanssonnal kiegészült banda a koncert másnapján közölte: új The Jesus and Mary Chain albummal rukkolnak ki a közeljövőben.

A tervek szerint jövő tavasszal vonulnak stúdióba, és még 2008-ban kiadják az új nagylemezt. Az egyelőre lemezkiadó nélküli zenekar tagjai saját bevallásuk szerint rengetek dalt írtak az elmúlt években, ezekből szemezgetnek majd egy tucatnyit.