Kidőlt a Klaxons, telt házas a Balaton Sound

Zene


178608_nagy_klaxons.jpg
Klaxons

 

A fesztivál első napján körülbelül 20 ezer vendég érkezett a rendezvényre, hasonlóan az elmúlt évhez. A legnépszerűbbnek a szombati program ígérkezik, amikor a Nagyszínpad fő fellépője David Guetta lesz, előtte a Pendulum lép színpadra, a Burn Arénában pedig Paul Kalkbrennert várják sokan. Erre a napra 25 ezernél is többen érkeznek Zamárdiba, a szombati jegyek már elővételben elkeltek.

Szombat kivételével a fesztivál többi napjára még kaphatók jegyek a helyszínen is, és lehet még bérletet is vásárolni korlátozott számban.

A csütörtöki nap egyik sztárfellépője, a Klaxons sajnos nem tudta megtartani fellépését, noha időben megérkezett Zamárdiba. A brit zenekar frontembere, James Righton még a napokban, Egyiptomban elkapott valamilyen fertőzést, és a Balatonhoz érve magas lázzal kellett kezelni. Az infúziós kezelés sem vitte le a lázát, így kórházba kellett szállítani , és végül kiderült, a koncertre nem kerülhet sor. A Klaxons másik két tagja maga jelentette be a rossz hírt a közönségnek, hozzátéve: ez volt az első eset az együttes fennállása során, amikor betegség miatt le kellett mondani egy koncertet.