Kiscsillag: lemez sokkoló borítóval, koncert meglepetéssel

Zene


kiscsillag_orokre_szivembe_zartalak_borito.jpg
A borító

(MTI) - Ami a CD borítóját illeti, "egy kicsit a Bunyós Pityu színvilágát gondoltuk lenyúlni" - jegyezte meg Lovasi András. A képen Leskovics Gábor, azaz Lecsó kigombolt pöttyös ingben, szív alakúra vágott mellszőrzettel, sötét napszemüvegben látható. "Amit mi csinálunk, az Magyarországon nem szokványos. Nem saját életművünket csinosítgatjuk, építgetjük, hanem igyekszünk páros lábbal felrúgni azt, amit az emberek rólunk esetleg gondolnak. Van ebben a borítóban provokáció, de inkább azt mondanám, nem akartuk, hogy a Kiscsillagról kialakuljon egy általános kép, és bármilyen szinten túl komolyan kelljen minket venni" - fejtette ki.

 
"Továbbra is hobbizenekar vagyunk, azt csináljuk, ami nekünk jól esik. Ami a leginkább közös bennünk, az a hatvanas-hetvenes évek gitárzenéje, abból is a punk, a beat és a korai hard rock inspirált bennünket" - fogalmazott Lovasi András. Mint mondta, 40 éves kor felett olyan életérzésekről, problémákról énekelnek, amik teljesen az övék, miközben valahol furcsa, hogy ezt tizen- és huszonévesek is a magukénak tudják érezni.
 

kiscsillag_bydelmagyar.jpg
A banda
Az új album dalai közül a Rátgéber László kosárlabdaedzővel közösen írt Fishing on Orfű már tavaly slágerré vált videóklipjével. Lovasi kitért arra, hogy a hétvégén forgattak egy új klipet a karácsonyra megjelent Légyszíves című dalra (ez Lovasi és Tövisházi Ambrus producer közös szerzeménye), és a tervek között szerepel az album első dala, az Örökre "megképesítése" is.
 
Az Örökre érdekessége, hogy társszerzőjeként Lovasi Eszter, az énekes lánya van feltüntetve. Ennek története, hogy a tévében egy filmben a szerelmes férfi azt mondta a nőnek, "örökre szívembe zártalak", mire a lánya ezt hallván hozzátette: "belezártalak a nagy sötétségbe", ami neki nagyon megtetszett.
 
A lemezbemutató koncert március 14-én lesz az A38 hajón. Lovasi szerint lesz "némi extra" a fellépés külsőségeiben, de hogy mi, azt előre nem árulja el. "Gyakorlatilag a teljes új lemezt eljátsszuk, meg a régit is" - jegyezte meg.
 
A Kiscsillag mellett Lovasi "főállása", a Kispál és a Borz is aktív, "mint koncertzenekar nagyon régen nem volt olyan jó, mint mostanában". Hozzátette: még az albumkészítéshez szükséges kreatív részleget kellene valahogy visszaállítani, de ezen a téren is vannak "biztató nyomok". Kispálék májusban próbálnak utóbbinak nekigyürkőzni.
 
Korábban: