Kísérteties hangulatot ígér a Marduk

Zene

Marduk

A zenekart 1990-ben alapította Morgan Steinmeyer Hakansson. A black metalt játszó skandináv banda zenéjében és szövegvilágában központi szerepet játszik a háború és a halál kérdésköre. A stílus legismertebb, legeredetibb csapata egyben a leghírhedtebb is, ezt bizonyítja többek között az is, hogy több országban betiltották legelső demójukat vagy hogy a 2001-es New York-i események mellékhatásaként gyakorlatilag kitiltották őket az Egyesült Államok területéről. Koncertjeiken egyedülálló színpadképpel, kellékekkel "színesítik" a mondanivalójukat. Időnként emberi koponyák résein sípolva vagy azokon dobolva fokozzák a halálközeli, kísérteties hangulatot. Díszes kupákból vért isznak vagy tartalmukat magukra öntik, nem kímélve az első sorokban álló, tomboló közönséget.

Persze emberi áldozatokat nem követel a tökéletes előadás, egyes hírek szerint disznó vért alkalmaznak. Hogy melyik verzió lesz január 6-án az Avalon klubban, - ahol a Marduk mellett fellép még az In battle, a Zonaria és az Artisian is - azt most még nem tudják megmondani a koncert szervezői, de bíznak benne, hogy a közönség a koncertről feldobódva távozik majd annak gondolatával, hogy "színház az egész világ...".

2008. január 6., 19:00 Avalon Club - Marduk (SWE), Zonaria, In Battle, Artisian