Klipbe hív a Magashegyi Underground

Zene

Kardos Horváth János, Bocskor Bíborka és Fodor Máriusz a Magashegyi Underground együttesben

Aki kedvet érez ahhoz, hogy egy klipben szerepeljen, most megteheti. A Magashegyi Underground zenekar a következő felhívást tette közzé:

"Hamarosan leforgatjuk az Anglia videoklipjét. Ehhez keresünk olyan párokat (szerelmes, baráti, rokon, meleg, hideg), akik szívesen elénekelnék együtt az Anglia című dalunkat a kamera előtt. Közben lehet ökörködni, kézenállni, csókolózni, egymás nyakába ülni, hozhattok képeket, kabalákat, szíveket, nyilakat, kakaót, bigbent, bármit.

Jelentkezni az iwiw-en keresztül lehet: ha még nem ismerősötök, akkor jelöljétek be a zenekart, aztán dobjatok egy üzenetet a részvételi szándékkal.

A forgatás ideje és helye: január 13., Budapest VI. kerület."

Mint arról már írtunk, a Szeplős váll alapja egy zenekari próbán született, ahova véletlenül bekeveredett a francia Manu Chao zenekar egy dalrészlete. Ez annyira megtetszett a Bocskor Bíborka-Kardos Horváth János-Fodor Máriusz alkotta triónak, hogy felvették a kapcsolatot José Manuel Chaóval, aki örömmel felajánlotta segítségét, így társszerzőként ő is szerepelt a stúdiómunkában. A Szeplős váll egy be nem teljesült szerelemről szól, amit a női vállon megelevenedő szeplők mesélnek el. A videoklipet az ötletes karikatúra-képregényeiről ismert, a Heaven Street Sevennel is dolgozó Gróf Balázs készítette.