Kocsis Zoltán Biminghamben vezényel

Zene

Kocsis Zoltán a Birminghami Szimfonikusokat vezényli

December 7-én Kocsis Zoltán vezényli az egyik legkitűnőbb angol zenekart, a CBSO-t (City of Birmingham Symphony Orchestra).
A Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatója az 1920-ban alapított zenekar élén szláv-magyar műsort dirigál: Csajkovszkij Szláv indulója után Rahmanyinov nyolc, Kocsis által hangszerelt dala hangzik el Fekete Attila közreműködésével, ezt Bartók Két kép című műve, majd Dvořák III. szimfóniája követi.

 

A hangverseny helyszíne a CBSO székhelye, a csodálatos akusztikájú birminghami Symphony Hall.

Az 1991-ben megnyílt koncertterem akusztikai tervezője ugyanaz a Russell Johnson (és cége, az Artec), akinek legutóbbi munkája éppen a Művészetek Palotája Nemzeti Hangversenytermének akusztikai kialakítása volt.

Kocsis nem először vezényli a birminghami együttest: 2004 márciusában többek között egy másik hangszerelését, Ravel Le Tombeau de Couperin című művét adta elő a CBSO-val, amely a nyolcvanas-kilencvenes években, Sir Simon Rattle vezetésével került a világ élvonalbeli együttesei közé, s ezt a pozícióját jelenlegi zeneigazgatójával, a finn Sakari Oramóval is megőrizte.