Kollektív tánc-parkett a Merlinben

Zene

A Merlin néha színház, néha meg partihely, ezt megszokhattuk az elmúlt év alatt. A szülők előadásra járnak, a kamasz gyermekeik pedig éjszaka lepik el a zsinórpadlásokat és súgóárkokat, miközben furcsa mozdulatokkal haladnak zenére a pult felé. Persze nem kell őket félteni, mert jobbnál-jobb szettekre táncolhatnak, sőt magukkal vihetik a szüleiket is. 
 
A Kollektiva dj- és partiszervező csapata pénteken egy vidám hangorkánnal elmossa a generációs különbségeket. Cyberpunkokat, elektro-bugi és techno-dark rajongókat várnak elsősorban, de csak olyanaot, akiknek vájt füle és géppuskalába van. Mint a jobb klubszervező brigádok legtöbbje a fővárosban, a Kollektíva is igyekszik a saját kedvenc műfaján belül az elismert zenészeket beszervezni a pult mögé. A Kollektiva Nights3 bulin a 21 éves David Guillon, a párizsi elektro színtér reményteli alkotója lesz a sztár. A muzsikus a MySpace-en illetve a trenddiktáló mp3 blogokon tűnt fel, mint sokan a kortársai közül, és tavaly óta egy vicces nevű francia kiadó, az Ekler'o'shocK jelenteti meg a lemezeit.
 

Dj szettjei arról ismerhetők fel, hogy a hetvenes évek francia filmzenéinek hangulatát és space disco hagyományait ötvözi és funkos basszusokkal tarkított modern elektróba ülteti át. A buli általa diktált része retro-pop futurista örömöket ígér, mintha Bach, Vladimir Cosma és a daft punk robotok fogtak volna össze egy vonatozásra a táncparketten. 

 
Ínyencek kedvéért talán lejátssza az idei év legjobb mocskosszájú csaj-elektropop számából, a Terry Poison Ballroomjából készített remixét is.
A punk nem halott! Ki hinné, de elektromoséknál is állandóan a lemezjátszókon vannak a műfaj régi fenegyerekei. A Black Strobe, a Soulwax, a Rage Against The Machine, a Sex Pistols és a New York Dolls is biztosan hallható lesz valamilyen formában a partin. Például a The Bloody Beetroots, a torzított gitárhangokkal operáló olasz formáció, az itáliai elektronikus punkok lemezei között. Az említett formáció egy duó, amelynek egyik tagja Bob Rifo, fanatikus klasszikuszene-rajongó, miközben van egy dekadens glam-punk/garázs-rock zenekara is. Most viszont Dj Teával alkotja a magyarul Nyamvadt Cékla nevű formációt. Szekérderéknyi saját számmal és nem hivatalos remixszel érkeznek, utóbbiakat többek közt Alex Gopher, Etienne de Crecy, a Fox N Wolf és a The Whip egy-egy számából készítették.
 
A lemezjátszók kezelésén kívül hiphopos, punkos, oldschool rave-es számokat produkálnak. Ember legyen a talpán, aki megállja tánc nélkül. 
 
A további szórakozásról a vendéglátók, a Kollektiva dj-i, TMX, Fullstereo
és Popbitch gondoskodnak.