Koncert Torontáli István emlékére

Zene

Torontáli István 

Torontáli István tavaly májusban, életének 62. évében hunyt el rövid, súlyos betegség következtében. A zenész tizennégy éven át volt a 100 Folk Celsius tagja, az együttest basszusgitárosként és énekesként segítette.

   
Zenésztársai és barátai tavaly ígéretet tettek arra, hogy halála egyéves évfordulóján koncerttel emlékeznek rá. A 100 Folk Celsius a koncert bevételéből Toro-díjat alapít, amellyel minden évben egy énekes-basszusgitárost jutalmaznak majd.
   
Kedden a Petőfi Csarnokban fellép Charlie, Demjén Ferenc, Somló Tamás, a Republic, a Bikini, a Karthago, a Hooligans, a 100 Folk Celsius, Heilig Gábor, Gerendás Péter, a Bossa Rt., az Abrakazabra, valamint a Redheart.
   
Torontáli István a 100 Folk Celsiusszal több amerikai koncertkörúton is részt vett. A zenekarban játszott country, valamint gyerekmuzsika (Paff, a bűvös sárkány) mellett a jazz műfaja is közel állt hozzá. A halálával ötfősre csökkent 100 Folk Celsius továbbra is játszik, Toro helyét nem pótolták.