Koncerten adja át a károsultaknak szánt adományát St. Martin

Zene

 
 
(MTI) - A művész korábban felajánlotta, hogy a 2010 novemberében megjelent Föld szélén, középen című lemezének év végéig eladott példányaiból ráeső bevételt a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak adja. St. Martin felidézte, hogy amikor a híradásokból értesült a tragédiáról, megírta a Föld krónikása című, a katasztrófáról szóló dalát. 
    
A zenész elmondta, hogy az általa összegyűjtött adományt osztrák, német és magyar Rotary klubok egészítették ki, így a kétmillió forintot szerdán a római katolikus templomban megtartandó koncertje előtt személyesen adják át a kiválasztott többgyermekes családoknak.
    
"A vörösiszap által okozott tragédia mélyen megérintett. Szeretnék segíteni a szinte mindenüket elveszített embereknek, gyermekeknek az újrakezdésben és a folytatásban" ? fogalmazott az előadó. St. Martin elmondta, hogy a 18 órakor kezdődő devecseri koncertje ingyenes, a katasztrófa sokat szenvedett lakosságát és mindenkit szeretettel várnak, aki segíteni szeretne.