Koncertszervezőket perel Michael Jackson édesanyja

Zene

A Los Angeles-i bíróságra benyújtott periratban többek között az szerepel, hogy a londoni O2 Arenában tervezett visszatérő koncertjeire készülő Michael Jackson nem érezte jól magát, folyamatosan fázott, ám a koncertszervezők nem engedték pihenni az énekest.

Katherine Jackson szerint azért is az AEG okolható, hogy Conrad Murrayt bízták meg fia orvosi kezelésével. A doktor ellen gondatlanságból elkövetett emberölés a vád, Murray azonban ártatlannak vallja magát. 

Az elhunyt sztár anyja kártérítési igénnyel lépett fel legidősebb unokája, Prince Michael képviseletében is, akit a dokumentum szerint komoly megrázkódtatás ért, mivel tanúja volt apja haldoklásának. Michael Roth, az AEG szóvivője kijelentette, hogy nem látták a keresetet, ezért egyelőre nem nyilatkoznak az ügyben.