Koncz Zsuzsa a Sportarénában

Zene


KonczZsuzsa_20081015.jpg
Koncz Zsuzsa

Koncz a '60-as évek elején tűnt fel a Ki Mit Tud?-ban. Majd sorra jöttek a koncertek, persze a kor legnagyobbjaival, az Illéssel, a Metróval és az Omegával. 1967-ben kijött az első magyar rock album, rajta az Ezek a fiatalok zenéje, melyben Koncz is szerepet vállalt. 1969-re megjelent első, Volt egyszer egy lány című albuma. Siker, csillogás, tévés és rádiós szereplések. A betiltás azonban őt sem kerülhette el.

A legenda szerint, amikor a lemezgyári főmufti meghallotta a Jelbeszéd című 1973-as korongot, egyszerűen megtaposta. Nem is csodálkozunk, hiszen a kérdéses lemezre olyan nemzedéki himnuszokat pakoltak, mint a Ha én rózsa volnék, vagy épp az Egy fiatal költő emlékére. Korszaklezárás. Később verslemezek jöttek, és bár (Szörényi), Bródy, vagy épp Tolcsvay egy pillanatra sem hagyta Zsuzsát magára a nyolcvanas évtizedben, egyre inkább visszavonult, persze ez a visszavonulás viszonylagos, főként, ha az olyan albumokra gondolunk, mint a sorskérdéseket feszegető '81-es Menetrend. Az új idők később új szerzőtársakat (Bornai, Lehr, Cipő, Závodi Gábor) és új lemezeket hoztak. Koncz Zsuzsa intellektuális popsanzonjainak (Rohan az idő, A széllel szemben, A város fölött, Őszinte bohóc) népszerűsége ma is töretlen, és ez még akkor is igaz, ha a jelbeszédet egyre kevesebben értik.

Koncz Zsuzsa - Papp László Budapest Sportaréna, december 29. 20.00