Könnyű .esti Sértés az Akkuban

Zene

(MTI) - Mint azt Fesztbaum Béla zenekarvezető, a Vígszínház színművésze elmondta, az együttes fiatal fővárosi színészek részvételével alakult: 1998-ban a teátrum Szent István körút 14. című, Presser Gábor és Kern András által írt zenés darabjában játszott a színpadon egy, a társulat tagjaiból álló zenekar. Ekkor jött létre a KES magja, majd néhány további művész csatlakozásával hivatalosan is megalakult a színészzenekar, amely első koncertjét a következő esztendő januárjában adta a Vígszínház háziszínpadán.
 

konnyuestisertes_bydayhu.jpg
A Könnyű .esti Sertés tagjai
 
Az együttes nevének eredetéről szólva Fesztbaum Béla elárulta, az Szomjas György mindannyiuk által kedvelt filmjéből, a Könnyű testi sértésből származik. "Ha a címből elveszünk egy t-t, az éppen ránk rímel, hiszen könnyűzenét játszunk, és általában késő este lépünk fel. Hogy a fülnek mennyire sértés a zenénk, azt döntse el mindenki maga" - tette hozzá a színész.
 
A tagok többsége a zenekar megalakulása óta kitart a KES mellett, melyből 10 év alatt csupán ketten távoztak: Rusznyák Gábor rendező néhány koncert, míg Gyuriska János, a Vígszínház színésze többéves együttzenélés után lépett ki - emlékezett Fesztbaum Béla, hozzátéve: egy évtized alatt hozzávetőleg 60 koncertet adtak, ami nem kevés, tekintve, hogy a "hobbizenekarként" működő együttes minden tagja meglehetősen elfoglalt.
 
A jelenlegi felállásban Fesztbaum Béla billentyűs hangszereken és gitáron, a most szabadúszó Hajdu István basszusgitáron, Kocsis Gergely, a Katona József Színház művésze szaxofonon, Vass György, az Új Színház színésze dobon játszik, míg Polyák Lilla és Oberfrank Pál énekel.
 
A Könnyű .esti Sértésnek van egy-két saját száma, ezek mellett a hazai és külföldi zeneirodalomból származó feldolgozásokat lehet az együttestől hallani. "Blues-os-rockos, táncolható, slágeres dalokat játszunk, a koncertjeinken jól megfér egymás mellett egy Cserháti-nóta egy Dire Straits-számmal, Gershwin Santanával vagy egy jazz-sztenderddel" - mondta el Fesztbaum Béla. Mint hozzátette, lemezük nincsen még, mert ahhoz több saját szám kellene vagy esetleg egy jó ötlet, amelyre az albumot fel lehet fűzni.