Könyv jelenhet meg a U2 legutóbbi turnéjáról

Zene

(MTI) A turnét dokumentáló könyv Dylan Jones angol újságíró terveiben szerepel, és a New Musical Express című brit zenei lap online kiadása, az nme.com szerint leghamarabb jövő ősszel jelenhet meg Nagy-Britanniában.

 
A 360 fok elnevezésű koncertkörúttal a U2 minden idők legsikeresebb turnéját fejezte be 2011 nyarán, az ír rockbanda a Rolling Stonest is lekörözte. A két éven és öt kontinensen átívelő 360 fok turné bevétele több mint 700 millió dollár volt, ez jóval meghaladja a Stones 2005-2007-es koncertkörútján befolyt 558 millió dollárt. Az ír zenekar a nézőszám tekintetében is csúcsot döntött, világszerte több mint 7 millióan váltottak jegyet a U2 koncertjeire.
 
A U2 körútja 2009. június 30-án kezdődött Spanyolországban, Barcelonában, és 110 fellépés után a kanadai Monctonban ért véget 2011. július 30-án. 1997 óta először lépett fel az együttes a Balkánon, háromszor adott koncertet "hazai pályán", Dublinban. Kaliforniában 97 ezer rajongó előtt adták elő dalaikat.
 
A turné második európai szakasza 2010 augusztusában kezdődött, ennek részeként először koncerteztek Oroszországban és Törökországban. Később Ausztrália és Új-Zéland következett. 1998 után újfent ellátogattak Dél-Afrikába, két óriási koncertet adtak Fokvárosban és Johannesburgban. Háromszor is teltház fogadta őket Sao Paulóban, 2011. május 14-én Mexikóvárosban pedig 108 ezer ember előtt zenéltek.
 
A körút egyes állomásait Bono váratlan hátoperációja és átmeneti mozgásképtelensége miatt át kellett szervezni. Az énekes a turnéra készülve sérült meg Németországban.