Korpiklaani a Folk'n Troll Fesztiválon

Zene

Jarkko Aaltonen és Hittavainen a Korpiklaani együttesben

A Korpiklaani mindig is nagyon egyszerűen fogta fel saját küldetését: a - magyarra fordítva - "erdei törzs" tagjainak élete a tajgák, a zene, a sör és a mulatozás köré szerveződik, és pontosan ezt a hangulatot idézik meg koncertjeiken is. Természetesen elementáris sikerrel: Magyarországra évente többször is ellátogatnak, és rendre telt házas, fergeteges hangulatú bulikat csapnak. A zenekar sikereit mi sem jelzi jobban, mint hogy legutóbb a Nuclear Blast, vagyis az egyik legnagyobb metalkiadó fejesei hívták meg őket egy pofa sörre, és az iszogatásból végül lemezszerződés kerekedett ki, így a Korpiklaani pár év alatt a legnagyobb fémzenekarok társaságába duhajkodta be magát.

A csujjogatós metalnak is nevezett műfaj hazai rajongói legutóbb a MetalMania Fesztivál keretében találkozhattak a bandával, amely ezúttal egy saját rendezvényt kap Budapesten: a finnek lesznek a Folk'n Troll fesztivál fő vendégei. Nem egyedül, hiszen a kíséretükben érkező finn Kivimetsän Druidi is remekül illik majd a programba, már csak azért is, mert saját zenéjüket rock'n trollként határozzák meg - ez pedig remekül rímel a rendezvény nevére.

Az est másik nagy attrakciója a Dalriada zenekar fellépése, hiszen ez a banda az elmúlt évek legnagyobb felfedezettje a honi - nem is annyira - underground zenében. Idén a folkmetal zenekar Kikelet című albuma a megjelenés hetében a Mahasz-lista negyedik helyén nyitott, és az egy évvel korábbi Jégbontó is mintegy tíz hetet tanyázott a top 100-ban. Az együttes az ősz folyamán egyetlen egyszer, a Folk'n Troll fesztiválon lép fel a fővárosban.

A fesztivál forgatagában minden bizonnyal a Moon and the Nightspirit koncertje lesz majd az elrévedés ideje: a nemzetközi szinten is egyre ismertebb, és hamarosan külföldi turnéra induló magyar együttes egyedülálló zenei utazásra invitál minket egy olyan világba, melyet pogány népmesék, ódon magyar népzenék és a természet szépsége ihletett.

A 17 órakor kezdődő fesztivál két első fellépője a VHK-tagokat is soraiban tudó Yava, valamint a Dyas, mely szintén az est kevésbé bohém produkcióihoz tartozik majd: a tízéves zenekar értelmes dolgokról, értelmes embereknek ad elő dalokat, egyszerűen, konvenciómentesen és újszerű előadásmódban, nagy szerepet szánva a megjelenésnek, maszkoknak, jelmezeknek, testfestésnek. Ez már csak azért is lényeges lesz az A38 hajón október 22-én, mert a rendezvényt két kamerával rögzítik, s később a televízió képernyőjén is viszontláthatjuk a koncerteket.

(2007. október 22.,17:00 A38 - Folk'n Troll Fesztivál: Korpiklaani, Kivimetsän Druidi, Dalriada, The Moon And The Nightspirit, Yava, Dyas)