Kotta nélkül

Zene


lgt_presserDKOKO200708007001.jpg
Presser GáborMTI Fotó: Kollányi Péter

Nem spórol senki a zenével, az energiával, az ötlettel, a látvánnyal a várva várt, és jó pár helyen főpróbált LGT-koncerten. Az ismerősök közül sok a jól értesült. Az valamit jelez, hogy legtöbbjük eljött még egyszer meghallgatni a Loksit. Elmorzsolunk egy könnycseppet, mikor felidézzük az 1992-es Nyugati pályaudvari bulit. Jó volt, de savanyú emléket hagyott a hangosítás. Akkor azt hittük, hogy ez egy búcsúkoncert, és zsebkendővel integettünk az elmasírozó zenekarnak. De Presser erre azt mondja: ezt ők sosem gondolták így, és hívjuk őket inkább ritkán koncertező zenekarnak. A Nyugati után öt évvel kijött egy lemez, majd megint öt év eltelt, és Presserék összedobták az LGT-fesztivált a Hajógyári Szigeten. Aztán hogy-hogy nem, megint elmúlt öt év, és itt ez az este, amely dupla születésnapi koncert. 30 éve muzsikálnak együtt ebben a Presser-Somló-Karácsony-Solti felállásban, a Sziget pedig, nos "Ő még csak most tizennégy". Ez éppen a 15. fesztivál.

Nagy divat a fekete póló fehér inggel - állapítom meg az előkoncerten, ahol poposabb hangszerelésben újra hallható a Képzelt riport 1 amerikai popfesztiválról. Ezt pár éve már adták, CD-t is piacra dobtak belőle egy jubileumra, de azért most hiányzik belőle Kaszás Attila. Van helyette Novák Péter, és hát, ha csak Lovasi Andrást hallottam volna, ahogy a Ringasd el magadot énekelte/rappelte/lovasizta, már megérte kijönnöm a Szigetre. Lovasi és Novák mellett még Roy említésre méltó; rajtuk látszik, hogy nem először láttak koncertszínpadot - belülről. A Popfesztiválos blokk pörgős, de hiába van jó hangja a többieknek, például Bíró Eszternek és Fekete Lindának, mégis csak hamis szenvedést olvasok le az arcukról. És azt is meg kell állapítanom, az előadókészségüket sem fogják tanítani egyetlen iskolában.

A negyedig szcenírozott előadásban vannak lájtos táncrészek, mintha valaki adott volna néhány instrukciót az egykori Földessy Margit-stúdiósokból álló Momentán Társulatnak, mert ha két és fél percig is, de véletlenül nem mozoghatnak ennyire egységesen. A Popfesztivál alatt már alakul a tömeg a nagyszínpad előtti, porfogó műanyag sejtekkel fedett területen. "Nem akarom látni, mert gyűlölöm látni" - dalolja épp Bíró Eszter, mikor a mellettem álló ott tart monológjában, "na, innen jól látok, álljunk meg". Ennél valamivel erősebb ellenpontozást kap a nagykoncerten a "Ha a csend beszélni tudna", amelyet az első perctől az utolsóig széjjelzúg egy arra cirkáló helikopter.

Nem állítom, hogy maradt szabad hely a nézőtéren, talán abban a csíkban, amelyben néha a zenészek lemennek a nézők közé. Presser a második számként énekli: "Csak az jöjjön, aki bírja", és tette ezt szervezői becslések szerint 45-50 ezer ember. Felvonult az összes generáció, az idősebbek előre látó módon széket is hoztak magukkal. A fiatalabbak a jobb látás reményében felmásznak mindenre, ami a színpadnál magasabban van. Hogy a bungee jumpingra azért fizetett-e be valaki, hogy legalább egy percre átlássa a nagyszínpadot és az előtte álló tömeget, arra nem mernék megesküdni.

Jött az összes kedvenc, a szakítás utáni sírós dalok: az Engedj el!, a Nem adom fel, pasiknak a Kék asszony, a régi, gimnáziumi bulik lassúzós számai: az Álomarcú lány, az Áldd meg a dalt; meg a többi: a Boogie a zongorántól a Szentimentális rock and rollon át a Ringasd el magad LGT-verziójáig. Transzvesztita-dívák a Primadonnára pipiskednek a színpadra; bokszmeccset vetítenek a háttérben - értelemszerűen - a Boksz-ra, némafilmet adnak A síneken-re. Karácsony- és Somló-gyerekek zenélnek/énekelnek, kedvesek, de nélkülük nem maradt volna hiányérzetem. Koncert közben éppen nem őrjöng a tömeg, de negyedig telt ásványvizes palackokat ráznak ritmusra meglett családanyák, Miénk itt a tér-feliratú póló látható minden harmadik sorban és a színpad előtt kivágott hungarocell L, G és T-betűket emelnek magasba a felkészült Loksi-rajongók.

lgtDKOKO20070807005.jpg
Budapest, 2007. augusztus 7. Telt ház a nagyszínpad előtt, ahol az LGT együttes adott koncertet a Sziget-Fesztivál nulladik napján a Hajógyári-szigeten.MTI Fotó: Kollányi Péter

A koncert végére sem fárad a zenekar, hangjuk csak a végén, a búcsúnál bicsaklik. Megilletődnek, no. Az együttlét vagy az őrült tömeg miatt? Hogy fiúk, látjátok, összejött, kár volt izgulni. "Olyan, mint egy álom" - mondja Presser, és köszöni az estet mindenkinek a világosítótól a közönségig, és három társával zongorához ül, hogy "...a programban a régi dal is újra hallható" legyen: a Szól a rádióval zárnak.

Kedves olvasóink! A Locomotiv Gt műsoráról közvetítettünk.
 
Manu Chao és táncpremier a fesztivál mai programján
(MTI) - Manu Chao-koncerttel, a Quimby és Yonderboi fellépésével várja a 15. Sziget fesztivál első napja a zenerajongókat, de a színház és a táncművészetek kedvelőinek is érdemes kilátogatniuk ma az Óbudai-szigetre.
    A jubileumi rendezvény első napjának legnevesebb fellépője Manu Chao lesz, akinek koncertjével a Sziget egy régi adósságát törleszti. A baszk-spanyol származású, francia zenész, a Mano Negra egykori frontembere este fél tízkor lép a közönség elé, a Quimby-t követve a nagyszínpadon.
    A világzenei nagyszínpad mai programjában szerepel az "afropop királya", a Maliból érkező Salif Keita, aki hét év után tér vissza a Szigetre.
    A party arénában este 23 órától a Németországból érkező Timo Maas, majd az angol Silicon Soul DJ-páros kever. A Wan2 színpadon 23 órakor az angol UNKLE, éjjel egykor pedig a Yonderboi and the Oblivion zenél.
    A színház- és táncsátorban a fesztivál első napján 22.30-kor tartja Instinct (Ösztön) című új előadásának premierjét Frenák Pál Párizsban élő magyar koreográfus társulata, a Compagnie Pál Frenák. Az ősbemutató előtt a kubai táncélet egyedülálló társulata, a kizárólag férfi táncosokból álló Danza del Alma lép színpadra.
    Egy napra a Szigetre érkezik az Európai Bizottság által indított diszkriminációellenes kampány kamionja is. Az esélyegyenlőség 2007-es európai évét népszerűsítő programban a látogatók kipróbálhatják az úgynevezett ability parkot, valamint azt is, hogy milyen érzés, ha valamelyik érzékszervét nem használhatja az ember.