Közel 650 nevező a Talentométeren

Zene

A megadott határidőig öt műfajban (rock/metál, elektronikus, világzene/népzene, hiphop/reggae/dancehall, jazz) várták a jelentkezéseket és nevezéseket.

 
A nevezéshez a jelentkező zenekaroktól, előadóktól biográfiát (tagok, elérhetőségek, rövid történet), fotót valamint három darab saját szerzeményt tartalmazó hangfelvételt vártak, amiket a nevezéssel együtt december elsejétől lehetett feltölteni az e célra szolgáló online felületen.
 
Az eddigi páratlan sikert bizonyítja, hogy a jelentkezőkre több mint húszezer közönségszavazat érkezett.
 
A január 20-án záruló selejtező után a műfajonként kiválasztott 20-20 (tehát összesen 100) zenekar és előadó szakmai zsűri és értő közönség előtt, élőben bizonyíthat a júniusig tartó koncertsorozat folyamán, az A38 Hajón. Az első nyilvános, bárki által megtekinthető elődöntőre február 13-án vasárnap 14 órától kerül sor, melyen a jazz kategória első tíz zenekara mutatja be tudását és tehetségét a közönség előtt.
 
A műfajonként 3 tagú zsűrik tagjait az A38 Hajó és a Szerencsejáték Zrt. delegálja, elnökeik pedig az adott műfaj jelentős, elismert képviselői:
 
jazz: Fábián Juli, énekesnő
elektronikus: Palotai Zsolt, DJ
rock: Delov Jávor, dobos (Turbo, Anna & The Barbies)
hiphop/reggae: Élő Márton, harsonás, zeneszerző-producer (Dr Dermot: Irie Maffia, Barabás Lőrinc Eklektric)
világzene/népzene: Porteleki László, zenész (Muzsikás)
 
Az elő- és középdöntők februártól májusig zajlanak. Ezek élő koncertek lesznek az A38 Hajón, vasárnap délutánonként. Minden héten egy-egy műfaj 10-10 előadója mutatkozik be, kb. 20 perces előadással. A koncertek háromtagú zsűri és nagyszámú közönség előtt zajlanak. Az elődöntőkből hetente 5 fellépő jut tovább a középdöntőkbe, 4 a zsűri javaslata, 1 pedig a közönség szavazatai alapján. A középdöntőkbe tehát műfajonként összesen 10-10 fellépő kerül be.
A középdöntőkből műfajonként 2-2 fellépő jut tovább, 1 a zsűri, 1 pedig a közönség helyszínen leadott szavazatai alapján.
A júniusi döntőbe jutottakra értékes szakmai díjak és nyeremények, tévéfelvétel, klipforgatás, stúdióidő, koncertturné és egyéb lehetőségek várnak.
 
A győztes koncertjét professzionális audiovizuális technikával rögzíti az A38 Hajó, ebből 50 perces műsort készít, amit a Magyar Televízió mutat be, előreláthatóan 2011 második félévében. A műsor első 10-15 perce egyfajta ?út a döntőig?, amiben összefoglalják az előadó útját a győzelemig. A műsor fennmaradó 35-40 perce maga a koncert.