(MTI) - Közel harmincezren látogattak el az idei esztendő nyárbúcsúztató fesztiváljára, a Szegedi Ifjúsági Napokra (SZIN); a legtöbben, mintegy tizenkétezren, a rendezvény sztárfellépőjére a The Cure-ra voltak kíváncsiak.
A Szegedi Ifjúsági Napok a hazai fesztiválélet legnagyobb hagyományokkal rendelkező eseménye, 1967-től a rendszerváltásig a leghíresebb fesztivál volt Magyarországon.
A több mint tíz éves szünet után 2003-ban újraéledt rendezvény tavaly már több mint 25 ezer látogatót fogadhatott, s idén ezt a rekordot is sikerült túlszárnyalni - mondta el az MTI-nek Boros Gyula, az eseményt szervező Szegedi Ifjúsági Ház vezetője.
A SZIN-en készült közvélemény-kutatás összesítéséből kiderült, hogy a látogatók 98 százaléka elégedett a rendezvénnyel. A kutatás adatai szerint jelentősen nőtt a SZIN turisztikai vonzereje is. Míg az előző években a nézők többségét a helyiek tették ki, idén 48 százalék volt szegedi és környékbeli, 22 százalék a fővárosból érkezett, 15 százaléknyian jöttek szerte az országból, s ugyanennyien a határon túlról.
A négynapos fesztiválon a legnagyobb sikert a ,80-as évek második felének egyik legnagyobb európai tinédzser-őrületéért felelős zenekara, a The Cure aratta. Becslések szerint mintegy tizenkétezren hallgatták végig a két és fél órás koncertet. A Robert Smith vezette bandát - akik több, koncertjeiken ritkán fölhangzó számot is előadtak - háromszor tapsolta vissza a közönség.