Közeleg az új Coldplay-lemez megjelenése

Zene


coldplay_by_est_hu.jpg
 Coldplay

A Coldplay jelenleg saját londoni stúdiójában készíti következő lemezét. A munkálatok egyelőre a terv szerint haladnak, és Martin szerint idén karácsonykor már a boltokban lehet az album. Az énekes hozzátette: a zenekar ezúttal gondot fordít arra, hogy a számok ne kerülhessenek ki az internetre a hivatalos megjelenés előtt, az előző anyagokat ugyanis már kiadásuk előtt le lehetett tölteni különböző kalózoldalakról. 

"Mindössze két ember van az egész épületben, aki tudja, hogyan kell megnyitni a rögzített fájlokat. Még mi, a zenekar tagjai sem vagyunk erre képesek, vagyis jelenleg nem tudnánk ellopni a saját zenénket. Igazi számítógépes zseninek és nagyszerű betörőnek kell lennie annak, aki be tud jutni az épületbe és meg tudja szerezni a fájlokat" - mondta Martin, aki cáfolta, hogy ez lesz az utolsó albumuk az EMI kiadó gondozásában, lévén még több lemezre szóló szerződésük a céggel.