Különleges DVD a születésnapos Hollywood Rose-tól

Zene

Az elsősorban Guns N' Roses tribute zenekarként ismert, de már saját számokkal is rendelkező együttes az elmúlt hét évben rengeteget játszott itthon és külföldön egyaránt, és lelkesen gyűjtötte a turnék és egyéb munkák során rögzített érdekes videóanyagokat. Most ezek felhasználásával készült el az együttest bemutató DVD, amelynek főműsorát egy több mint egyórás film adja, amelyet a Fókusz riportere készített el a zenekarral eltöltött fél éve alatt.

"Ez egy kvázi road movie. Szalai Anett, a Fókusz riportere több mint fél éven keresztül jött velünk belföldre, külföldre. Forgatott buszban, backstage-ben, színpadon, bárhol. A kamera mindig forgott, láthatóak vagyunk józanul, részegen, fáradtan, vidáman, akár meztelenül is. Több mint egyórás filmet jött össze a végére, melynek az egyik fejezete számunkra nagyon személyes. A tavalyi születésnapi bulin hangszereket cseréltünk mindegyikünk édesapjával, s a filmben nagyon jól visszajön az akkori felemelő hangulat. Mindegyik fejezet egy másik tagról szól, plusz roadok és végül édesapáink" - olvasható a zenekar rövid bemutatójában.

Az extrák között szerepel majd werkfilm fotózásról, unplugged koncert-részletek, klipek, interjúk, és egyéb érdekességek. A filmnek április elsején volt egy teltházas Toldi mozis bemutatója, amelyen az együttes egy unplugged koncertet is adott. A DVD-t a Hammer Records/Nail Records adja ki.  

A hetedik születésnapot ünneplő koncert 16-án lesz a volt Wigwamban, itt lesz először beszerezhető a DVD, még a kereskedelmi forgalomba kerülés előtt, kifejezetten baráti áron (Belépő: 1500 Ft, Belépő + DVD: 2000 Ft).