Kultúrtél Debrecenben

Zene

Bényi Árpád grafikai kiállítása október 30. és november 30. között látható a Kölcsey Központ kiállítótermében. A művészt elsősorban festőként ismerhette meg a közönség, de a halála után előkerült anyagok bizonyítják, hogy grafikusként is kiváló műveket alkotott. 
 

csakanyieszter_kulkajanos.jpg
Csákányi Eszter és Kulka János
 
Újra együtt a színpadon Csákányi Eszter és Kulka János. November 4-én a Szövegek és zenék két részben című esten irodalmi szövegek és dalok mozaikjából formálódik két ellentétes, mégis összetartozó egyéniség. Végletes lelkiállapotok, összecsapások, és sok humor köti össze a két főszereplőt. November 8-án a Grammy-díjas szaxofonos, Branford Marsalis és csapata ad koncertet a Kölcsey Központ Nagytermében. A művész a világhírű Marsalis család legidősebb fia. Zeneszerző, szaxofonos, zenetanár, Sting egyik leghíresebb kísérőzenésze. Repertoárja a bepoptól, a free jazzen át egészen a klasszikus zenéig terjed. 
 
Újra Debrecenben koncertezik Tommy Emmanuel, a "tízujjas gitártechnika" fenegyereke. Karrierjének eddigi négy évtizede alatt többek között Eric Claptonnal, Hank Marvinnal, Joe Walsh-sal, Tina Turnerrel, valamint több alkalommal szimfonikus zenekarokkal is dolgozott együtt. November 16-án rajongói újabb élményekkel gazdagodhatnak.
 
November 17-én a Főnix Csarnokban a 30 éves Győri Balett mutatkozik be. A többszörös Grammy-díjas David Sanborn, az egyik legkeresettebb amerikai szaxofonos november 18-án ad koncertet a Kölcsey Központban.  
 
Téli utazásra invitálják a szervezők a komolyzene képviselőit. Polgár László és Polgár Judit november 23-án a Kölcsey Központ új komolyzenei sorozatát, a Bösendorfer muzsikát nyitják meg.
 
Az ünnepre való készülődés már izgalomban tartja a gyerekeket. Ehhez nyújtanak segítséget a Központban. November 23-án "adventi kincsek" várják a kicsiket, majd Szalóki Ági Gingalló című legújabb lemezét mutatja be.
 
gyoribalett_promo2.jpg
A Győri Balett
 
A Természettudományi Múzeum kiállítását Prédikátorok címmel, december 1. és 31. között tekinthetik meg az érdeklődők. Marc Chagall 112 litográfiájának utazó kiállítása december 4. és 21. között tekinthető meg.
 
Kobzos Kiss Tamás debreceni származású költő, író. Szülővárosától megkapta a Kölcsey-ösztöndíjat. Nem megyek én innen sehová címmel Debrecen ihlette dalgyűjteményt készített, amelynek bemutatója december 7-én látható, hallható a Kölcsey Központban. Igazi afrikai hangulatot varázsol december 8-án az ugandai Aba Taano énekegyüttes. Vannak emberek, akik ismeretlenül is ismerőseink. Ilyen művész Koncz Zsuzsa is, aki december 9-én találkozik újra a cívisváros közönségével.
 
A legendás táncdalfesztivál hangulata elevenedik meg kicsit másképp december 14-én. A Bőhm György rendezte Álmodozások kora nosztalgiázókat hív. Az év vége felé közeledve a programok is könnyedebbek, bohókásabbak. December 27-én a Baltazár Dezső téren jégszobrász-show várja a kevésbé didergőket.

//