Laurie Anderson a Müpában

Zene

Hatvanadik születésnapját vadonatúj produkcióval - új lemezzel és új turnéval - ünnepli Laurie Anderson, akinek egyébként éppen huszonöt éve jelent meg első albuma, az experimentális rock világában mérföldkőnek számító Big Science.
A Chicago-melletti Glen Ellynben 1947. június 5-én született Anderson húszéves volt, amikor New Yorkba költözött, ahol művészettörténetet tanult, majd tanított. A hetvenes évek közepén a manhattani klubokban és múzeumokban mutatkozott be performance-művészként, egyfelől klasszikus zenei képzettségét kamatoztatva, ugyanakkor hegedűjével az elektronikus zenei kísérletek irányába mozdulva el - olvasható a Művészetek Palotája honlapján. Ez az út vezetett a világhírét jelentő United States című multimediális előadáshoz (és öt lemezből álló koncertalbumhoz), mely Big Science címmel sarkított stúdióváltozatban is megjelent.

A film, az élő és elektronikus zene, a képző- és videóművészet, a tánc és a történetmesélés műfajait egyesítve jött létre az 1990-es Empty Places és a '93-as Stories from the Nerve Bible című projektje is, s mindeközben Anderson hét albumot jelentetett meg, melyek közül a Mister Heartbreak, a Home of the Brave és a Strange Angels a könnyűzenei piacon is kimagasló eredménnyel szerepelt.

További információ a Művészetek Palotája hivatalos oldalán a mupa.hu-n.